Magányt és szenvedést kaptam tőled szerelem helyett...

Már három nap eltelt, mióta összeszedtem a bátorságomat és a szemedbe mondtam, ami régóta nyomaszt. Nem veszekedtem, nem voltam indulatos. Sírtam.

Sírtam, mert veled együtt éreztem, hogy a kimondott szavaimnak súlya lett. Engem is megcsapott az elmúlás szele. Elmondtam neked azokat a dolgokat, amiket burkolva már olyan sokszor említettem. De ahogy most sem, úgy akkor sem akartad elfogadni, megérteni.

A szívem nem bírta már. Nem bírta a te szenvedésedet, és az enyémet sem. A bizonytalanságtól és az állandó kétségektől jobb a fájdalmas, kegyetlen igazság. Pedig nem akartam ezt. Soha nem akartam! Félsz te is, és én is. Te még kapaszkodnál egy halovány reménysugárba, én már abba sem tudok. Túl sok sérelem ért az együtt töltött idő alatt, túlságosan magányos voltam. Újra és újra megpróbáltuk együtt, de a vége mindig ugyanaz lett: harag és sértődés.

Magamra hagytál, hiába voltál egy karnyújtásnyira. Én pedig megtanultam, hogy nekem is vannak önálló gondolataim. Én is érek valamit. Eddig a függőségem voltál. Függtem tőled. Nélküled nem láttam semmit, nem hallottam a gondolataim, nem értékeltem az életet. Te voltál maga az élet. Kötélen rángattál, kényed-kedved szerint. Bármi áron érvényesítetted az akaratodat. Önző voltál, és én hagytam, mert azt gondoltam, hogy így az ideális - akkor fogsz szeretni, ha meghunyászkodom. Pedig legbelül éreztem, hogy ez már nem jó nekem.

Forrás: Shutterstock

Nem akartam ezt. Egységet, családot akartam, amit nem kaptam meg tőled, csak most, amikor már túl késő. Nem bízom már benned. Nem hiszem el, hogy számíthatok rád és mellettem fogsz állni, ha baj van. Soha többé nem leszel number one az életemben, mert képtelen lennék újra feláldozni magam miattad. Nem tudlak úgy szeretni, ahogyan elvárod tőlem. Nem tudok már biztonságot találva a mellkasodon pihenni, megnyugvásért epekedve. Már nem megy.

Meg kellett volna hallanod, amikor sírva könyörögtem egy pici együtt töltött időért. Komolyan kellett volna venned a figyelmeztetéseket, a szenvedésemet, az esténként rám törő szomorúságot, ami rendszerint sírva elalvást jelentett. De téged nem érdekelt.

Tegnap este azt mondtad, hogy tiszta szívedből szeretsz, és soha nem akarsz elveszíteni, mert én jelentem neked az életet. A sok bántásért pedig szívből jövő bocsánatot kérsz. Nem gondoltad komolyan sem a tetteid, sem a szavaid - majd hozzátetted, hogy te is mindenért megbocsátasz nekem... Vicces. De talán igazad van abban, hogy mindenhez két ember kell.

Valószínűleg magamat is okolhatom a kapcsolatunk alakulásáért. Nem lehet imádni egy olyan nőt, aki a sok próbálkozás ellenére is rideg és közönyös marad. Elfáradtam, belefáradtam. Sajnálom. Már nem tudok felszabadult lenni a közeledben, nem tudok szívből nevetni. Szorongok. Nem vágyom az érintésedre, a testedre sem. Bocsáss meg!

Nem akarlak bántani, nem is foglak. De búcsúzom. Kérlek, engedj el!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek