Szeretlek, de már nem szerelemmel…

Már ezerszer végiggondoltam az egészet, és hidd el, nekem sem könnyű. Szeretlek, és egyelőre fogalmam sincs, milyen lesz nélküled - olyan régóta vagyunk együtt, hogy nem is emlékszem, ki voltam előtted.

Most végre kimondom: tartozom magamnak annyival, hogy megtaláljam önmagam - és ez melletted nem fog sikerülni. Amióta belőled és belőlem "mi" lett, azóta mindig azt tartottam szem előtt, hogy mi a jó nekünk. Nem magamnak, még csak nem is neked, hanem nekünk, így együtt. Persze, tudom, ez egy bizonyos pontig nagyon fontos a kapcsolatokban, de én túlzásba vittem. Már nem is tudom, mit szeretnék valójában.

Annyira beleéltem magam a kettőnk kapcsolatába, hogy fogalmam sincs, mit akarok és ki vagyok nélküled. És ez így nincs jól.

Tudom, hogy neked is hiányzik valami, hiszen már te sem vagy olyan velem, mint korábban. Én sem az vagyok már, akibe annak idején beleszerettél. Azt a lányt valahol útközben elvesztettem, és ez nagyon rossz érzés. Meg akarom újra találni, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy elhagylak.

Tudom, hogy felelősséggel tartozom érted, a kapcsolatunkért - de rájöttem, hogy saját magamért is. Most úgy érzem, ki kell zárnom mindent, ami a miénk, ami közös, mert melletted nem szól hozzám a belső hangom. Nem tudom definiálni magam nélküled, csak a kettőnk viszonylatában. És amíg ez így van, addig a kapcsolatunk sem lehet igazán jó. Hogyan is lehetne, ha nem két önálló, teljes értékű ember van benne, és csak támaszkodunk egymásra?

Forrás: Shutterstock

De sem vagy már az, akibe beleszerettem. Hiába kérdeztem ezerszer, nem mondod el, mi a problémád. Pedig tudom, hogy van valami - de kitalálni nem fogom, és már nem is akarom. Talán te is abban a cipőben jársz, amiben én, csak nem tudod megfogalmazni.

Kimondom akkor helyetted is: meg kell találnunk önmagunkat, hogy újra teljes értékű emberekként kezdhessünk bele egy kapcsolatba. Ha úgy alakul, egy idő után akár újra egymással. De most máshogy nem tudunk ebből kitörni.

Nekem is fáj, hidd el, és nem tudom, hogy lesz ezután. Csak egyszerűen érzem, hogy így helyes. Tudom, hogy te sem vagy már igazán boldog - én sem. Ha eddig őszinték voltunk egymáshoz, legyünk most is azok, és engedjük el egymást! Bármennyire fáj is, te is tudod, hogy ez a helyes mindkettőnk számára. Köszönök mindent, amit tőled kaptam, nem bánok semmit. Azt kívánom neked és magamnak is, hogy találjuk meg a boldogságot mindketten, mert biztosan ott vár ránk valahol, csak egymásnak már nem tudjuk megadni.

Kata történetét Fehérvári- Varga Judit jegyezte le.

Forrás: Pályi Zsófia
Még több cikk Judittól!

Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Judit stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy még többet olvass tőle. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek