Szexinek hazudom magam, hogy férfiakkal csetelhessek!

Pár hónapja történt. Reggel belenéztem a tükörbe, és a ráncaim, az egyre fakóbb bőröm, a megereszkedett mellem látványa valami olyan szomorúságot injekciózott belém, mint valami méreg.

Egész nap egy hang kattogott a fejemben: "Egyedül fogsz maradni most már mindig. Öreg vagy és unalmas. Tudd, hogy hol a helyed!"

Lassan másfél éve, hogy közel harminc év házasság után elváltunk. A férjem lelépett a fiatal, feszes mellű és fenekű titkárnőjével. A történet annyira sablonos, hogy már csak ezért is kiábrándító. Ott állt előttem, mint valami hamar megöregedett kamasz, az alaposan meggyérült hajával. Laposakat pislogott, ahogyan egy rajtakapott gyerek teszi, és tördelte a kezét, miközben bejelentette, hogy halálosan szerelmes. És az elmúlt harminc év feljogosítja arra, hogy megkérjen, ne gördítsek akadályt az új élete útjába...

"Menj, ha szerelmes vagy, ha nem látod, hogy milyen szánalmas dolog egy huszonéves lánnyal lelépni" - mondtam, miközben majdnem belepusztultam a fájdalomba.

Ötven múltam, a gyerekek már nagyok, talán ez lehet egy új élet kezdete, gondoltam később. De nem lett. Úgy léteztem, mintha egy nagy homokórában peregnének le az életem percei, de soha senki nem fogja azt a homokórát visszafordítani. Így egyszer csak megtelik az alsó rész, és én már nem leszek sehol.

Az estéim szánalmasak lettek. Általában egy üveg bor volt a társam. Nem, nem lettem alkoholista, de pillanatnyi felejtést mindenképpen hozott ez a "társaság". Néha legalább kikapcsolt az agyam, sőt, még akár azt is elképzelhettem, hogy valaki más vagyok. Fiatal és vonzó. Előttem lehetőségek milliói, a halál még csak gondolatban sem kacérkodik velem. Néha még a reggeli ébredéskor is hittem ebben egy kicsit. Mindaddig, amíg a tükör nem került az utamba.

A valóság egészen kiábrándító és fájdalmas volt. Muszáj volt tennem valami szokatlant. Leültem a számítógépem elé, megnéztem a Facebookon a képeket, ahol mindenki olyan fiatalnak és boldognak tűnt, és rákattintottam a kijelentkezés gombra.

Forrás: Shutterstock

Majd regisztráltam egy másik profilt. Az új személyiségem olyan huszonöt évvel lehetett fiatalabb nálam. Elbűvölő volt, a mosolya egészen rendkívüli, az alakja pedig... Kizárt, hogy van olyan férfi, aki ne akarná őt. A képet egy ingyenesen letölthető fotókkal teli oldalon találtam.

Szerencsém volt, mert ott több fotó is volt róla, többféle helyzetben. Így még történeteket is tudtam kreálni. Én lettem az első ismerőse. De ilyen profillal nem volt nehéz ismerősöket keresni. Volt egy fiatal srác, olyan én korombeli - mármint az új énemmel egyidős... Egyre jobban belebonyolódtunk a virtuális viszonyba, én pedig egyre inkább azt éreztem, hogy irántam érdeklődik, nem az arcom, az alakom vagy a korom a lényeg.

Már a tükör sem volt olyan ellenséges. A válás miatti sebeim gyógyulni kezdtek. A rettegésem, hogy most már mindig egyedül leszek - és az ehhez kapcsolódó halálfélelmem -, elillant. Lebegtem valamiben, azt hittem, én irányítok, én szabom meg az időt, én rajzolom fel a jövőt. Nem beszéltem erről senkivel.

Az estéim szerelemmel teltek meg, és ez akkor is igaz volt, ha csak az üzeneteket jelző hang pittyegett folyamatosan. Éjszakákon át csak írtunk, írtunk egymásnak. Nem az arcomba szeretett bele, hanem a gondolataimba. De attól még én voltam az...

Azt mondtam, a világ másik végén vagyok és egyelőre nem tudok hazajönni, ezért nem találkozhatunk. De tudtam, hogy egyszer csak be kell fejeznem a saját tündérmesémet. Egyszer csak el kell engednem ezt a gyönyörű fiút, aki a fiam lehetne, és aki tudtán kívül megajándékozott engem az élettel.

Egy este a kezembe került egy könyv. Hosszas pszichológiai fejtegetés volt benne arról, milyen kórképről árulkodik, ha valaki álszemélyiséget épít fel magának és elkezdi működtetni. Egy szavával sem értettem egyet. Mégsem hagyott nyugodni az a rész, ahol arról ír: a nagy érzelmi megrázkódtatások, fel nem dolgozott traumák idézhetnek elő ilyet.

Bár meleg este volt, valahogy rettenetesen fáztam. Éjjel belázasodtam, reggelre pedig úgy éreztem, mintha valaki megint elvett volna tőlem valamit. Mindenesetre töröltem a profilt. És vele a szerelmet. Azóta még nem néztem tükörbe.

Márta történetét lejegyezte Bali Edina Zsanna.

Fotó: Csudai Sándor
Még több cikk Zsannától!

Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Zsanna stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy még többet olvass tőle. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?