Másfél év sem volt elég hogy elfelejtselek

Magamba roskadva fekszem a kanapén, és sírva nézem újra ezredszerre a P.S. I Love You-t. Először jó ötletnek tűnt rákattintani a lejátszásra, de most talán még nyomorultabbul érzem magam, mint korábban.

A filmben annyira szerették egymást, szenvedélyesen, őszintén, a másik fél minden apró hibáját elfogadva. Síron túl tartó szerelemmel, ahogy mi már sosem fogjuk a másikat. Az ő történetüknek a kegyetlen sors vetett véget azzal, hogy megölte a fiút. A miénket viszont te fejezted be, amikor szerelmünk csúcspontján kisétáltál az életemből.

A megkérdezésem nélkül döntötted el, hogy nem lesz közös, boldog életünk, nem lesz semmi, amit korábban terveztünk. Azt is eldöntötted, hogy nem foglalkozol többet velem és az életemmel.

Pedig régen ezerszer elmondtad, mennyire fontos számodra a boldogulásom. Kimondtad, hogy megszakítjuk a kommunikációt, noha korábban milliószor megerősítettél abban, hogy te mindig itt leszel nekem. Egyszerűen csak fogtad magad, és - a közös emlékekre, az ígéretekre fittyet hányva - magamra hagytál.

Nekem ebbe tényleg semmi beleszólásom nem lehet? De hát az én életemet ugyanúgy érinti, mint a tiédet! Sőt, az enyémet érinti igazán. Én vagyok az, aki még másfél év elteltével is őszintén szeret és minden nap rád gondol. Neked valószínűleg már eszedbe sem jutok, vagy ha mégis, akkor hamar elhessegeted magadtól az arcom emlékét. Boldogan éled tovább nélkülem az életed, miközben nekem még mindig rólad szólnak a napjaim.

Tudomásul kellett vennem, hogy minden hazugság volt. Amit őszinte szeretetnek gondoltam, az valójában felszínes szimpátia volt részedről. Vagy talán még az se, csak egy kis szórakozás. Azzal a gondolattal is meg kell birkóznom, hogy már mást engedsz magadhoz olyan közel, amennyire nemrég még én voltam.

Forrás: Shutterstock

Őszintén nem tudom, melyik érzés fáj jobban: hogy érzelem nélkül lefekszel idegenekkel, vagy hogy valódi szerelemmel szeretsz valaki mást. Olyan szerelemmel, amit én éreztem és érzek még mindig irántad.

Már tudom, hogy sosem fogunk egymás karjaiba omlani. Vagy összebújva, szerelmesen hallgatni a közös számunkat, és kettesben tölteni az éjszakát. Nem fogod azt mondani, hogy szeretsz, nem fogsz megölelni, megcsókolni. És nem fogok többé reggel az ébresztő üzenetedre kelni, ami mindig segített abban, hogy jól induljon a nap.

Annak a tudatában kell leélnem a hátralévő életemet, hogy a férfi, akit a legjobban szerettem, megalázott, megbántott, hazudott. Majd meggyalázott minden szépet, ami köztünk volt, és cserbenhagyott.

A film szereplőihez hasonlóan nekünk is véget ért a történetünk, és végleg elveszítettelek. De ott legalább a lány tudta, hogy egyetlen szerelme viszonozta az érzéseit, és akaratán kívül hagyta őt magára. Hogy az utolsó gondolata is ő volt, és a végtelenségig, a sírig szerette őt. A köztük lévő kötelék sosem szakadt el, a fiú sosem csalta volna meg őt, és nem szeretett mást rajta kívül.

Azt hiszem, kicsit irigylem a történetben szereplő lányt. Talán jobban fel tudnám dolgozni a veszteséged, ha a halál szakított volna el tőlem, és nem a saját, kegyetlen döntésed... Félre ne értsd, sosem kívánnám a halálodat. Csak szeretnélek örökre elfelejteni.

Forrás: She.hu
Még többet szeretnél belőlünk?
Gyere és iratkozz fel a kiBESZÉLŐK youtube csatornára! Izgalmas témák, aktualitások, vélemények és szórakozás egy helyen. ;)

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?