A lúzer kiscsaj meghalt bennem, dörzsölt életművész lettem!

Imádtam a munkahelyemet. De tényleg. Ahogy kikerültem az egyetemről, állást kerestem, és szinte azonnal találtam. Bejött nekik a lelkesedésem, a szolid külsőm, hogy egyedülálló voltam.

Minden meseszerűen alakult. Volt egy kis megtakarításom, imádott nagyim rám hagyta a lakását, és még állásom is lett. Szingli voltam, előttem állt az élet. Úgy éreztem, képes vagyok megváltani a világot. Visszatekintve naiv fruska voltam, akit alaposan kihasználtak. Eleinte 20-30 ügyiratom volt egy héten, a végére naponta volt ennyi. Felhőkarcolóként tornyosultak körülöttem a papírok, ki sem látszottam mögülük.

Ha megpróbáltam segítséget kérni a többiektől, flegmám válaszoltak: "Tudnod kell! Te jártál egyetemre!" És már indultak is egy újabb csésze kávéért. Akkor telt be a pohár, mikor két hétre ágynak dőltem. Anya jött el főzni, annyira nem volt erőm. Egész nap hívogattak, végül úgy tudtam lerázni az "aggódó" munkatársaimat, hogy megcsinálok mindent, ha visszamegyek. Bár ne tettem volna! A szokásos aktahalmaz helyet a duplája várt. Hetekbe telt, mire végeztem.

Egy hétvégén elvágtam magam a külvilágtól, se net, se telefon. Magamba és magamra néztem. A tükör nem hazudott, teljesen le voltam lakva: kócos haj, vörös, táskás, bedagadt szemek, és híztam is.Danit is megbántottam, pedig olyan kedvesen kérdezte: "Egy ilyen csinos lány miért mufurc állandóan?" Hát nem tette zsebre, amit kapott, pedig igaza volt.

De akkor már mindenkiben az ellenséget láttam. Már a szomszédok sem köszöntek. Éreztem, ez így nem mehet tovább, változtatnom kell. Ekkor ütött be a járvány. Önző dolognak hangozhat, de engem megmentett attól, amivé váltam: egy zsémbes, harapós, undok, koravén, kiégett némbertől.

Forrás: Shutterstock

Nekem van a legkarakánabb részlegvezetőm. A lényeg számára, hogy a munka el legyen végezve. Inkább félték, mint tisztelték. Kijelentette, hogy ha lesz leépítés, a lógósok lesznek az elsők. Mindenki tőle kapta a munkát e-mailben, home office-ban dolgoztunk, ahogy a fél világ. "A semmiért nem állok ki mellettetek, tegyétek a dolgotokat!" - mondta.

Összerándult a gyomrom: vajon mennyi munkám lesz? Alig hittem el, hogy délre már elkészültem azzal, amit küldött. Volt, aki megpróbálta nekem passzolni a sajátját, ahogy eddig, de határozottan visszadobtam egy "nem dolgozok helyetted" üzivel. Nem érdekelt, mivel riogattak.

Közben szinte újjászülettem az áprilisi tavaszban. Élveztem a napfényt, a délutáni sétákat. Egy nap a szomszéd anyuka kisfia odajött hozzám, és kezemnél fogva a hintához húzott. Zavarban voltam, Noémi meg csak nevetett, hogy Bence kiszúrja a csinos lányokat. Beszélgettünk - amíg ő babakocsiban tologatta a hugicát, én löktem a "nőcsábászt".

Látásból már ismertük egymást, most barátnők lettünk. Segítettünk a másiknak a karantén alatt. Bevásároltam neki, ő fodrászként új frizurát vágott nekem: a hosszú, barna hajamból egy szőke, rövid fazont hozott ki. Imádtam. A szomszéd néni nem győzött hálálkodni azért a pár apróságért, amit érte tettem.

A munka után volt idő magamra és arra, hogy segítsek másoknak. Úgy éreztem, végre élek és értékes vagyok, ráadásul Danival is alakult valami. Ennyi pozitív változás után félve mentem vissza a munkahelyemre. Örültem is, meg nem is.

Eldöntöttem, hogy nem hagyom magam többé kihasználni, és nem az én hátamon másznak fel a ranglétrán. Eleinte fújtak rám, de belátták, jobb, ha békén hagynak. Meg is jegyezték: "Hogy kivirult ez a kis szingli!" Igazuk volt. A legjobb, hogy ezt Dani is észrevette. Sok minden átértékelődött bennem. Sajnálom, hogy ehhez egy világjárvány kellett. Én tanultam belőle - most az emberiségen a sor...

Renáta történetét Juhász Béla jegyezte le.

Forrás: She.hu
Még többet szeretnél belőlünk?
Gyere és iratkozz fel a kiBESZÉLŐK youtube csatornára! Izgalmas témák, aktualitások, vélemények és szórakozás egy helyen. ;)

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek