Megbékéltem a hibáimmal, már nem utálom magam miattuk!

Sok olyan dolgot tettem életem során, amire nem vagyok büszke, és amit mai fejjel már másképp csinálnék. Hadd mondjak néhány példát, mire is gondolok.

Középiskolás koromban szinte minden hétvégén bulizni jártam, és olyankor jó pár pohárral többet ittam a kelleténél. Ezek a görbe esték aztán rányomták a bélyegét a tanulmányaimra, így nem vettek fel egy neves osztrák egyetemre, amit azóta is nagyon bánok.

Néhány éve egy butaság miatt összebalhéztam a legeslegjobb barátnőmmel, és azóta nem beszéltünk - pedig ő mindig mellettem állt a bajban. A férfi, aki miatt sokan irigyeltek, meglepetésből elvitt Marokkóba, megkérte a kezem, én meg nemet mondtam. (Mert titokban az unokatestvére után epekedtem. Milyen hülye voltam!)

Ha visszanézek az elmúlt évtizedekre, az látszik, hogy akkor csináltam a legnagyobb baromságokat, amikor elhitettem magammal, hogy semmit sem érek. A húszas éveim elején nagyon elveszett és kétségbeesett nő (vagyis inkább csaj) voltam. Önbizalom és önismeret hiányában nem tudtam megfogalmazni, hogy valójában kit és mit szeretnék.

Emiatt belementem mindenféle értelmetlen kapcsolatba - szerelem nélkül. Piócaként tapadtam a pasikra, mert nem tudtam, és nem is akartam egyedül lenni. Ebből volt a legtöbb baj. Annyira féltem a felelősségtől, hogy még önmagamért sem akartam felelősséget vállalni. Ez lett a vesztem.

A munkám révén megismerkedtem egy uralkodó típusú férfival - nevezzük K.-nak -, aki úgy bánt velem, mint egy ócska játékszerrel. Egy bezárt, mindenkitől elválasztó világba kerültem, ahol egy idő után úgy éreztem, megfulladok. De soha nem mertem neki elmondani, mert attól rettegem, hogy elhagy. Éveken át éreztem, ahogy belülről szaggat a tehetetlenség, de képtelen voltam felnőttként viselkedni, kiállni a lelki békémért.

Forrás: Shutterstock

Valószínűleg az volt életem egyik nagy tévedése, hogy hagytam magam elnyomni. A másik az, hogy elhittem, a szeretet valahonnan kívülről érkezik. Pokoli nehéz leckék árán tanultam meg, hogy ne haragudjak a világra, a saját létezésemre és másokra. Nem mondom, hogy könnyű volt szembenézni a mumusaimmal, a rossz döntéseimmel és az elbaltázott viszonyaimmal.

De mostanra eljutottam oda, hogy már nem akarok a tökéletességre törekedni. Szívből gyűlölöm ezt a szót. Gyűlölöm, mert túl sokáig próbáltam megfelelni a környezetem elvárásainak, hogy olyanná válhassak, amilyennek mások látni akartak. Szófogadó, illedelmes kislánnyá anyám kedvéért. Tökéletes háziasszonnyá a férfiak kedvéért. Mindig megértő baráttá, és még sorolhatnám.

Elég hosszú időbe telt, míg megértettem, hogy önmagam teljes elfogadása nélkül nem létezik boldogság. Azért őszintén bevallom, hogy szakember segítsége nélkül ez nem ment volna. Sokat dolgoztunk a problémáim felderítésén. A terápiának köszönhetően viszont napról napra egyre pozitívabb vagyok, és megerősödött az énképem.

Most már nincs szükségem kívülről érkező impulzusokra ahhoz, hogy a saját utamat járjam. Már nem akarok mindent, de szó szerint mindent alárendelni annak érdekében, hogy elmondhassam: kapcsolatban vagyok. Már nem félek megmutatni, igen, ez vagyok én, vannak jó tulajdonságaim, és kevésbé jók. És ugyan van még rajtam csiszolni való, de éppen ettől vagyok az, aki.

Az életem tele van kudarccal, botlással, tévedéssel, de megbékéltem velük. Ezek egytől egyig mérföldkövei lettek az éretté válásomnak, és igenis kellettek ahhoz, hogy rátaláljak a valódi önmagamra.

Forrás: Shutterstock
Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek