Miért hiszed, hogy a felnőttség egyenlő a szürkeséggel?

Pár hete randiztam egy pasival, akinek már a nevére sem emlékszem. Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy nem passzolunk egymáshoz, de úgy voltam vele, legfeljebb dumcsizunk egy jót. Hát nem így történt.

Annyira untam a fárasztó sztorijait, és annyira nem bírtam, ahogy az életcéljaimról meg a családalapítási terveimről faggatott, hogy kb. háromszor mentem ki a mosdóba. Aztán egy ponton túl elegem lett, és közöltem vele: most inkább elmegyek, mert úgy érzem, beszorultam egy dobozba, és mindjárt megfulladok. Én lazulni, röhögni, sztorizgatni szerettem volna, nem hülye interjúkérdésekre válaszolni!

Néhány nap múlva az egyik barátommal beszélgettünk, és elmeséltem neki a kávézóban történteket. A tanácsára volt szükségem, sokat adok a véleményére, ő viszont dorgáló hangon csak ennyit mondott: "Ideje lenne már felnőtt nőként viselkedned."

Elgondolkodtam a szavain. Lassan kétszer huszonegy vagyok, de talán sosem fogok teljesen felnőni. Az igazság az, hogy néha még én is meglepődöm magamon, mennyivel éretlenebb vagyok a kortársaimnál. Azt hiszem, tinédzser koromban sokkal komolyabban gondolkodtam az életről, mint mostanság. Nagyravágyó terveim voltak, pl. hogy híres regényíró leszek, vagy sérült állatokat fogok gondozni. Aztán valahogy menet közben az érésem üteme lelassult.

De ettől még nem vagyok gyámolításra szoruló, önálló döntésre képtelen személy! Remek állásom van, amiből keresek annyit, hogy kényelmesen megéljek. Vannak barátaim, rengeteg dolog foglalkoztat a világból, és mindig lebeg előttem valamilyen cél, amit szeretnék elérni.

Forrás: Shutterstock

 

Az önfejlődés iránti igény is folyamatosan munkálkodik bennem, minden nap teszek érte, hogy jobb emberré váljak. Nagyon sokat dolgoztam, dolgozom magamon, ami néha iszonyúan nehéz. De nem öltöm fel a nagybetűs FELNŐTT szerepét, és nem fogom elrejteni azt, aki én vagyok, csak azért, hogy megfeleljek másoknak. A másik fontos dolog, amit megfigyeltem az öregedéssel kapcsolatban, hogy rengeteg bizonytalanságot és szorongást hoz magával.

Gyerekként végtelen számú lehetőségünk van kísérletezni, hibázni, kockáztatni, próbálkozni. Ahogy aztán telnek az évek, szépen lassan megjelennek a korlátok, a kötelezettségek, a felelősségek. És egyszer csak ráébredünk arra, hogy már nem vagyunk olyan szabadok, mint korábban.

Sokáig tartott, mire elfogadtam, hogy nem vagyok kompatibilis a saját korommal. Mára azonban eljutottam odáig, hogy nem érdekel ez az egész felnőttes viselkedés, mert nem ettől leszek boldog. Egyébként is, ki mondja meg, hogy mitől (és mikor) lesz valaki érett? A szülővé válás szerintem nem tesz senkit automatikusan éretté, egy rossz házasság pedig csak akadályozza az érzelmi önállóság elérését.

Ezeket nem használhatjuk a felnőttség kizárólagos mutatójaként. Lehet, hogy én soha nem fogok férjhez menni, gyereket szülni, és nem foglalkozom azzal, hogy emiatt mit gondolnak rólam.
Nálam nem ezek a dolgok jelentik az érettséget és a felelősségtudatot. A felnőttség szerintem abban áll, hogy merek álmodni, merem követni a megérzéseimet, és merek más lenni.

Vagy tévedek?

Forrás: Shutterstock
Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?