Egy férfi gondolatait csak egy másik férfi segítségével értheted meg!

Azt hisszük, érzéseinket, bánatunkat és örömünket csak egy másik nő értheti meg igazán. Aki pontosan tudja, mi zajlik bennünk, hiszen ugyanúgy ejtett már ezer könnycseppet egy szakítás után, és ugyanúgy dobbant hatalmasat a szíve, mikor először csókolta meg a szerelme.

Azonban egy dolog vállat simogatni, meghallgatni a bánatos, összetört lelket, és egy másik dolog olyasvalamit tenni vagy mondani, amivel segíthetünk. Annak ellenére, hogy ilyenkor épp egy férfi miatt sírunk, a legjobb tanácsokat és pozitív gondolatokat mégiscsak egy pasitól kaphatjuk meg. Ha az okokat szeretnénk kutatni, és a hibákat többször nem akarjuk elkövetni, akkor olyan valakivel kell a szálakat kibogozni, aki ugyanúgy gondolkodik, mint az exünk.

Egy férfival, aki a maga nemes egyszerűségében olyan bölcsességeket oszt meg velünk, és nagyító nélkül is olyan igazságokat vesz észre, amelyekre húsz barátnővel átsírt éjszaka után sem jöttünk volna rá.

A tudás és a tapasztalat - illetve a szakítás utáni szenvedés minimálisra csökkentésének - kulcsa közelebb van, mint hinnénk. Minden nő környezetében van legalább egy olyan személy, akinek a gondolatai milliókat érnek. És ezeket egy csillogó női szempárnak nagyon szívesen tovább is adja, mert benne genetikailag megvan az a tudás, ami bennünk nincsen. Hogyan kell férfi aggyal gondolkodni? Mit miért tesznek? És miért nem úgy teszik, ahogyan azt mi gondoljuk vagy szeretnénk?

Én szomjaztam erre a tudásra, és vettem a fáradtságot, hogy az ismeretségi körömben megkeressem azt a pasit, aki segíthet. Meg is találtam egy életörömöket átélő, de nem hajszoló, a nőket tisztelő férfi személyében. Érdeklődtem, hallgattam, és figyeltem. Körmondatokban megfogalmazott kérdéseimre tömör, de annál lényegretörőbb válaszok érkeztek. Én pedig csodálkoztam és ledöbbentem azon, hogy mennyire másként látjuk az érzéseket, szituációkat, jeleket és a kommunikációt.

Forrás: Shutterstock

Hogy mennyi értelmetlen és használhatatlan hülyeséget hozunk ki az órákon át tartó "szerinted mit akart azzal kifejezni, hogy..." kezdetű mondatok megfejtésével. Értékes időt töltünk azzal, hogy magunkat próbáljuk igazolni.

Vagy értelmetlenül éltetjük a reményt, amikor a férfi tettének, hallgatásának vagy mondanivalójának lényege négy szóban összefoglalható. Na, ezekre a dolgokra csak egy pasi tud rávilágítani, akinek tök egyszerű a megfejtés. És onnantól fogva nem tudunk haragudni a férfira, aki nem azt mondta, nem akkor és olyan szavakkal, mint amire mi számítottunk.

Mert a kód birtokában csak csodálkozunk a megfejtés egyszerűségén - ez pedig erőt és hitet ad, hiszen így csak azokra a személyekre fordítunk időt, akikkel valóban együtt akarunk lenni. Nem siratjuk azt, akit nem kell - hiszen ő sem teszi -, és együtt leszünk azzal, aki velünk akar lenni.

Szóval lányok, asszonyok, nézzetek körül, hogy ki lehetne számotokra a megfelelő férfi tolmács, aki megkönnyíti az életeteket és lefordítja a mondatokat, a testbeszédet férfiról női nyelvre. Egy szebb és boldogabb jövő érdekében máris induljon a keresés!

Forrás: Shutterstock
Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?