Annak a forró, nyári szerelemnek az emléke örökre velem marad!

Forró nyári nap van, a teraszon is olyan a hőség, hogy már a kutya sem jön ki a lakásból. Kinéz, hogy na, a gazdinak elment az esze, és inkább visszafordul a hűvös lakásba.

Felszisszentek egy sört, valami citromosat, de igazából csak a szénsav bugyogó ízére vágyom. Pont jól fog esni a cigaretta mellé.

Eszembe jut, amikor ugyanezt egy kis Duna-parti nyaraló előtt tettem - akkor is ugyanilyen rettenetes meleg volt. Még emlékszem, hogy melyik ruhámban voltam, és milyen furán néztek ki a szőke tincsek a sötétbarna a hajamban. Lőttem is pár smink nélküli szelfit, amit persze sosem publikáltam - a telefonom őrzi emlékként. Nem sokkal később kijöttél utánam, még kómásan, és megcsókoltad a vállam.

Emlékszem, beleszívtál a cigarettámba is. A Dunán elevezett egy kajakos, észre sem vett minket a parton. Bolondok voltunk. Mindenki ezt mondta. Senkivel sem nevettem annyit, mint veled azon a nyáron. Felhőtlen volt minden. Nem voltak elvárások, nem voltak tervek, nem volt még társadalmi elvárás sem, csak mi voltunk. Nem foglalkoztunk senkivel. Minden közös pillanat egy nevetés volt. Meg bolondság.

Még emlékszem, amikor a Rómain rozé fröccsöztünk a lányokkal, és csatlakoztál hozzánk. Senki sem értette, hogy ez miért jó neked - egy szem pasinak ennyi lökött nő között. Több szempontból is nagy hatással voltál rám. Sosem ültem volna robogóra, még 10 méter erejéig sem, ha nem te kéred. Sosem volt még senkim, akivel a puszta testi kapcsolat is ilyen erős köteléket tudott volna alkotni. Évek múlva is. Tudod, magamra tetováltatnám az érzést, amit kiváltottál belőlem.

Forrás: Shutterstock

Olyan volt, mint egy holdfényes, hideg éjszakán felvillanó és fakóságba száműzött sok kis csillag. Mint a lila álmokkal körbefont, elkorhadt faágakról a szabadságba felröppenő madarak szárnyalása. Vörös fényben úszó, forró, összeforrt ajkak és testek lángoló szenvedélye, amit egyetlen cigaretta elhalványuló fénye sem tud múlttá tenni. Mert a jelen és a jövő kanyargós útján te az én legféltettebb üveggömbömbe zárt valóságom voltál. Nagyon sokáig.

Amikor annyit edzettem, hogy már majdnem kockahasam lett, vidéken voltunk hétvégézni. A napközbeni nyári meleget kovászos uborkás fehérborral bírtuk ki - már akkor összekacsintottunk. Lehengerlő volt a mosolyod. Azt vártad, hogy áhítattal hallgassam, ahogy sztorizol, én pedig jól játszottam a szerepem. Úgy néztél rám, hogy közben csillogott a szemed.

Mindketten azt kaptuk, amit vártunk. Aztán beesteledett, megmártóztunk a dézsában, a kellemesen meleg, kellően sós vízben. Talán a hajam is vizes lett. A bor fényén át pislákolt a gyertya. A melankolikus zene hullámai messzire repítettek. A tücskök ciripelve meséltek egymásnak, a Hold letekintett ránk, izmos karodra és gyengéd pillantásaidra nézett. A szám halvány mosolyra húzódott - megcsókoltad a homlokom, összeért a meztelen vállunk. Másnap egyikünk sem emlékezett már erre. "Majd takarj be, kérlek!" - Ez volt az utolsó mondanom. Talán szállóige is lett.

Lassan leég a cigaretta, elmosolyodom. Milyen szép is volt! Minden nyár, minden emlék. Nem mondhatnám, hogy fiatal évek, mert nem lenne igaz. Szabadság volt és bolondság. Az volt. Az tette széppé, hogy nem voltak elvárásaink a másik felé. És sehol sem volt tervezés, minden csak a mának szólt. Spontán volt és őszinte. Az idei nyár is tartogat még meglepetéseket, ebben biztos vagyok. Behúzódom a lakásba, a teraszon a hőség még a sörnek is megártott. És a kutya is elégedetten néz rám, hogy ő bizony megmondta.

Partali Anita

Forrás: Shutterstock
Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?