Többé már nem futok utánad - elengedtelek...

Szürke, borús, esős hétköznap. Hetek óta nem történt semmi. Peregnek a nappalok, az éjszakák nyugodtak. Nem is vágyom most másra. A velem együtt zötykölődő busz ablakán keresztül figyelem, ahogy az emberek esernyővel a kezükben próbálják átugrálni a méretes tócsákat.

Elmosolyodom. Az időjárás ellenére úgy érzem, minden a helyén van, és minden úgy jó, ahogy van. Van munkám, egészséges vagyok, vannak barátaim, támogató családom. A többi meg majd alakul, nem feszülök rá semmire. Jó ez a csönd most bennem.

A tompa hangok körülöttem már majdnem elaltatnak, mikor a rádióból szaggatottan kiszűrődő dallam hirtelen mellbe vág. Eszembe juttatja azt a hideg délutánt, mikor forró teát kortyolgatva ültünk egymás mellett, s remegő, nyirkos tenyérrel hozzám értél. Először érintetted a szám, és először éreztem igazán a közelségedet. Furcsa, idegen, esetlen, "legyünk már túl rajta" érzés volt, és mégis, egy eddig soha nem tapasztalt hurrikán kezdete volt ez - mely minden erkölcsi korlátot ledöntve söpört végig rajtam.

Folyton vágytam rád, kívántalak téged, az illatod, a bőröd, a mélyről feltörő sóhajod. Minden irányítás kicsúszott a kezeim közül, a leküzdhetetlen hiányoddal keltem és feküdtem. Befolyásolhatatlan, kontroll nélküli élvezet volt ez, a sóvárgásom felülírt mindent. Ha nem találkoztunk - volt, hogy napokig -, mert neked éppen nem volt kedved, mániákusan kattogtam azon, hogy vajon mit csinálhatsz. Kivel érzed jól magad annyira, hogy már egy hete rám sem írtál. Mindig csak morzsákat szórtál, amikre kiéhezve vetettem rá magam.

Forrás: Shutterstock

Ha kérted, az éjszaka közepén indultam el hozzád, csak hogy megnyugtassam magam: még mindig az enyém vagy. Kiszolgáltatott lettem, amit te ki is használtál. Néha kérted, hogy ne tegyem ezt magammal, de ezzel csak a saját lelkiismeretedet próbáltad nyugtatni. "Én szóltam, nem igaz?" - mondtad.

A következő pillanatban pedig újra cérnán rángattál, esélyem sem volt menekülni. A látszatra gondosan ügyeltél, hogy úgy érezzem, csak rajtam múlik, meddig jutunk, hiszen te próbálkozol és mindent megteszel. Csak én rontom el mindig valahol. Túl gyorsan akarom, türelmetlen vagyok, nem bízom benned. Amennyire az elején megnyíltál érzelmileg, ugyanannyira tartottad a távolságot később, amikor már a félszavas "beszélgetések" is elmaradtak.

Lányokkal posztoltál magadról fotókat, közben próbáltál meggyőzni, hogy ez nem jelent semmit. Mert neked fontosabb a kötődés, és különben is, "ne durcizzak már". Árnyéka voltam önmagamnak, hatalmad volt felettem. De elmúlt. Már nincsenek kérdéseim. Már nem várok választ, nem akarok melletted lenni, nem akarok segíteni, nem akarlak megérteni. Már nem érdekel, hányszor bántottál meg, vagy hogy mit akartál tőlem. Nem akarok emlékezni, és nem fogom hagyni, nem engedem, hogy újra befurakodj a gondolataimba. Elengedtelek.

Forrás: Shutterstock
Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)

Nyitókép: Shutterstock

 

    Ezt olvastad már?