házasság Gál Orsolya férj megcsalás titok félrelépés
A kis tér fölött finoman szállt a szökőkút párája. A meleg nyári estén az apró cseppek nedves függönyt húztak a kávézó teraszán minden társaság köré, és fátyolos csillámba vonták a szélső asztalnál ülő lány meztelen vállát.

Timit bosszantotta a fülledt levegő, mert begöndörítette a gondosan kivasalt haját, és úgy érezte, a kipufogófüstös utcaszag nyomja a mellkasát. Ujjai szórakozottan játszottak a vizesüveg nyakán, miközben megnézte az óráját. Már húsz perce várt.

Talán mégis elmarad a megbeszélt randevú. Még mindig nem tudta, miért egyezett bele megint, vagy

miért nem mondta le még időben. Ahogyan szinte nagyítóval vizsgálgatta a lelkiismeretét, meglepve fedezte fel a semmit. Ahol a kínos, mocorgó érzést kereste, csak izgalmat, vágyakozást és csiklandozó kíváncsiságot talált.

A fenébe is, miért ne?! Nem a középkorban élünk - fakadt ki magában.

Akivel találkozni készült, magas volt és fekete hajú, fekete szemű, épp olyan, mint ami Timinek mindig is tetszett. Kissé emlékeztette arra az osztálytársára, akivel középiskolában imádott együtt lógni,Timi szülei viszont eltiltották őket. Amellett, hogy a randipartnerének szinte tökéletes, sportos teste volt, meglepően jókat is lehetett beszélgetni vele. Az pedig, hogy olasz, további különlegességet kölcsönzött neki.

Az első alkalomra gondolt, és a nyakán érezte az ujjakat, amelyek előbb simogatták, majd a hajába túrtak, végül egyre lejjebb kalandoztak. Arra is, amerre alig pár nappal azelőtt még a férje, Gábor kutakodott élvezettel. Megborzongott, és az izgalom egy kicsit alábbhagyott, ahogy képzeletében megjelent Gábor arca. Arra gondolt, mit szólna most a férje, ha tudná, mire készül az ő okos, hűséges, unalmas felesége.

Biztosra vette, hogy Gábor nem számít tőle ilyesmire. Könyvelőként dolgozott reggel nyolctól délután négyig, minden másnap ő vette fel a kislányukat az oviból, bevásárolt, vacsorát főzött és kitakarított, hogy rend legyen, mire Apuka hazaér. Minden este felolvasta Vivikének az esti mesét, lefektette, majd lezuhanyozott és bebújt a félálomban lévő Gábor mellé, ahol hétköznaponként csendesen aludt. Csak minden harmadik szombaton - amikor Vivike a mamánál volt -, húzódott közelebb, mert tudta, hogy máskor "ott a gyerek a kisszobában".

Timinek hobbija sem volt, nem is igényelte, elég volt neki az, hogy néha elment futni egyet. Míg mások jógáztak, festettek vagy salsa klubba jártak, ő remekül megvolt otthon. Egészen addig, míg ez a fehér fogsorú, magabiztos, minden ízében vonzó ügyfél meg nem jelent.

Forrás: Shutterstock

Eleinte csak össze-összenéztek, aztán meghosszabbodtak a kézfogások, majd incselkedésre csipkelődés volt a válasz, és nem lehetett nemet mondani a kávé meghívásra. A kávé után pedig Timi elfelejtett gondolkodni, amikor az ügyfél meginvitálta magához, hogy odaadja azt az érdekes könyvet, amiről az imént beszéltek. Onnan már nem volt visszaút, és Timit egymás után érték a meglepetések.

ogy őt hétköznap is meg lehet kívánni. Hogy ő, aki ízig-vérig jó kislánya a szüleinek, gondoskodó anya, jó feleség, profi könyvelő, minden ép esze és racionális neveltetése ellenére éppen ehhez az illetőhöz kezdett vonzódni. Pedig korábban engedelmesen kerülte az "ilyenek" társaságát. Hogy akkor nem jutott eszébe Gábor, akire úgy gondolt, mint az első és utolsó férfira az életében, akihez okos döntés volt hozzámenni, akitől ezt a szép kislányt kapta. Az érzés, amit az előbb annyira keresett magában, végre elkezdett mozgolódni.

Timit a merengésből egy érintés zökkentette ki. Felnézett, és ott állt előtte ő, akire már majdnem egy órája várt, és cinkosan simította végig a vállát, amiről már maga sem tudta, szándékosan hagyta-e fedetlenül.

- Bocsánat, hogy késtem - mondta olaszul, és közben mosolygott mindene. Az íves ajka, a szeme, még a hullámos, fekete haja is, ahogy megigazította a csinos miniszoknyáját, és leült vele szemben. Timi hirtelen szégyenkezni kezdett a természetes nőiesség láttán.

- Mi a baj, Tímea? Ma nem örülsz nekem? - kérdezte Gianna incselkedve.

A jó feleség, gondos anyuka, kitűnő könyvelő pedig lesütötte a szemét, és nagy levegőt vett...
A párától besűrűsödött levegő, és a szökőkút csobogása nem tudta elfojtani Timi cipősarkainak sietős kopogását, ahogy lehajtott fejjel távolodott a kávézótól, és attól a Tímeától, aki egyszer megcsalta a férjét, nem is akárkivel.

Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)
Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.