Érintésekre vágyom, mielőtt késő lesz!

Érintésre vágysz. Attól a naptól fogva, amikor megszülettél, és ráncosan, vörösen beleordítottad jelenléted a világba. Egészen addig, míg az utolsó lehelet is távozik az ajkaid közül.

Csecsemőként, amikor az anyai ölelések mámorában telnek a napok. Kisgyerekként, ha biztonságot szeretnél, örülsz, vagy épp fájdalom gyötör. Menedéket keresel egy-egy simogatásban, odabújásban, és ha szerencséd van, megkapod - ezért biztos leszel benne, hogy ez a csoda természetes. Egyértelmű. Hogy egész életedben elkísér.

Aztán felnősz, és kilépsz a nagyvilágba. Egy napon pedig ráébredsz, hogy az élet lehorzsolt rólad minden magától értetődő reménykedést, minden bizakodást. Talán már azokat az embereket is elvette, akik kiskorodban öleltek. Vagy csak messze sodort tőlük? Valójában mindegy. Egyedül vagy. Erősnek, konoknak kell lenned, nem tűnhetsz gyengének sem önmagad, sem mások előtt.

Ám mindegy, kinek és milyennek születtél - férfinak, nőnek, kedvesnek, undoknak, közvetlennek vagy zárkózottnak -, van egy sóvárgás, ami ugyanúgy gyötör. Érintésre vágysz. Ez fogja meghatározni az életed. Néha szelíden, csendes szomorúsággal óhajtod, máskor AKAROD. Heves, hedonista életörömmel, vagy magadban sikoltó, néma fájdalommal. Olyan ez, mint virágnak a víz. Hazudhatod magadnak, hogy nincs szükséged rá - de a természet nem kegyelmez.

A vágy pedig végigkíséri az éveid. Férfiként megveregeted a másik vállát meccs után, játékosan belebokszolsz a gyomrába. Nagy tragédiák vagy sikerek után összeölelkeztek. Nőként megsimogatod a barátnőd karját, vigasztalóan karjaidba zárod, ha sír. Megsimogatod a doromboló macskát, a kutya bundáját, a lovak vágtától felhevült testét. És közben - titkon vagy nyíltan - álmodsz egy örök érintésről. Olyanról, ami sosem változik majd. Ami a hátralévő évtizedekben mindig biztos lesz, és mindenhová elkísér.

Forrás: Shutterstock

Nem kell mást tenned, csak keresni. Jönnek a szerelmek. Százféle különböző, jó vagy még jobb, őrjítő, lankasztó, felkavaró, unalmas vagy bolondos érintés. Eleinte tobzódsz, többet és többfélét akarsz. Aztán egyszer csak túlcsordul a korsó. Már csak AZT keresed. Azt a bizonyost, ami örökre szól majd. És minden csóknál, minden ölelésnél bizakodsz, hogy nem kell tovább menned. Most megtaláltad. Holtodiglan.

Érintés... Van, aki szerencsés, és már észre sem veszi, olyan megszokottá vált az életében. Csak akkor becsüli majd, ha valami miatt hosszabb időre, netán örökre eltűnik. Van, aki minden este álomba sírja magát, annyira szenved a hiányától. Mások már félnek a gyötrődés kínjától, ezért elhitetik magukkal, hogy nincs is szükségük rá. Ők majd végigcsinálják az életet keményen, bátran és egyedül...

Aztán egy nap elfogynak az esélyek. Már nincs több lehetőség - sem megbecsülni, amit kaptunk, sem hiányolni, sem keresni. Fekszünk egy ágyon, és ha szerencsénk van, érzünk egy fájdalmat enyhítő simogatást az arcunkon. Egy óvó mozdulatot, amivel az állunkig húzza a takarót valaki. Egy kezet, ami megszorítja a miénket, azt üzenve, hogy jó volt együtt. Értelme volt. Még akkor is, ha néha sírtunk, veszekedtünk vagy küzdöttünk.

És akkor behunyjuk a szemünket, és egy pillanatig talán az összes érintést érezzük, amit valaha kaptunk. Mindenkitől. Az anyánktól, az apánktól, testvérektől, barátoktól, szerelmektől... Aztán csendben elhagyjuk ezt a világot, egy utolsó gondolatfoszlánnyal is bízva abban, hogy a mi érintéseink emlékét is tovább hordozza majd valaki.

Forrás: Szabó Gábor
Még több cikk Gretától!

Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Greta stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy ne olvass tőle még többet. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?