Szerethetnék egy belevaló férfit, de csak kínozni tudom!

Szeretnélek én, ha tudnálak. De nem tudlak. Mert túl sok a seb, túl sok a félsz, túl sok már bennem az elvárás. Annyi, hogy talán már senki nem fog megfelelni.

Persze, tudom... te mindent megtettél, amit lehetséges. Hogy miért pont én kellek mégis, a magam megrögzött félelmeivel együtt, arra még mindig keresem a választ. De nem találom.

Túl sok a seb. A múltból magammal hurcolt fájdalom, amit úgy vonszolok, mint valami elrongyolódott csomagot. A pántja már belenőtt a tenyerembe, véresre dörzsölte, és mikor azt hittem, hogy meggyógyult, akkor eszméltem csak fel, hogy nem tudom letenni. Jön velem, hiába rázom, rángatom, hogy elhagyjam, nem megy. Hozzám nőtt, nem tágít. Néha, ha az élet úgy hozza, el tudok feledkezni róla. Ám elég egy kintről jövő rossz mozdulat, és újra belém hasít a felismerés, hogy még itt van, még visszafog, még nem hagytam el teljesen.

Hogy próbáltam-e segítséget kérni ahhoz, hogy ez a borzasztó fájdalom ne legyen a részem? Hát persze. A tanult doktoroktól a spirituális megmondókig mindenkit felkerestem, végigzongoráztam az összes lehetőséget. Próbáltam kitisztítani, mint valami gennyes, kigyűlt fekélyt. Úgy tűnt, nyoma is alig maradt, aztán - mint valami rákos szövet - újra nőni kezdett. És ennyi év után is lüktetve fáj, ha rágondolok, ha odafordul a figyelmem.

Mindig erős voltam. A hosszú évek alatt sosem rángatott meg annyira az élet, hogy ne tudjak megoldást, bármiféle probléma halmot rámolt elém. Aztán jött AZ. A rémisztő, fagyos valóság, a testemet és lelkemet teljes egészében felemésztő csalódás. Nincs hasonlatom arra, amit éreztem, és amit hordozok magammal még mindig. "Tedd már le!" - mondják. "Ne cipeld!" - harsogják. Tudom, hogy igazuk van. Hogy addig nincs hely másnak, míg ki nem ebrudaltam magamból a múltban belém égett érzéseket, amik akaratlanul is újra betöltik a szívem.

Forrás: Shutterstock

Nem. Nem ígérhetek semmit. Nem mondhatom, hogy majd te segítesz. Mert nincs itt bent hely. Érted? Nem jókor jöttél. Nem jó időben. Hogy te megvárod? Bizonyítani akarod, hogy te majd nem bántasz meg? Még én sem tudom, mikor lesz az az idő, amikor már nehezék nélkül vagyok képes létezni és lélegezni. Miért hitegetnélek?

Nincs hely mellettem, sem a lelkemben. Hidd el, én szeretnélek, de hazugság lenne, ha azt mondanám neked, hogy most képes vagyok tiszta szívből befogadni az életembe. Még akkor sem lenne igaz, ha a csillagokat lehoznád az égről...

A terheimet senki nem cipelheti, se velem, se helyettem. És tudod... nem vagyok egyedül. Itt van nekem "ő". A csomagom. Amíg nem szabadulok meg tőle, nem engedhetlek magamhoz.

Forrás: Shutterstock
Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?