Szakítottunk, de a szívünk azóta is egymásért dobog...

0:21 - Megint nem tudok aludni, mert már megint te jársz az eszemben. Bámulom a plafont, de nem tudlak eltüntetni a gondolataimból. És ez így megy napról napra, hétről hétre - minden este elalvás előtt, és minden reggel is ébredés után.

Érdekes, hogy ezekben a percekben nem te magad, hanem az kerít hatalmába, ahogy tőled éreztem magam. Ahogy napról napra egyre jobban szerettelek, és szinte fájt, mikor nem voltál velem - annyira hiányoztál. Érzem, ahogy az érzelmek elöntik az egész testemet a fejbőrömtől egészen a lábujjaim hegyéig.

Eddig is gyakran jutottál eszembe, de az a bizonyos telefonhívás után meg aztán pláne. Én tényleg le akartam zárni ezt az egészet köztünk, miért nem hagytad? Szerettem volna választ kapni arra a kérdésemre, hogy neheztelsz-e rám a régmúltban történtek miatt - mert azt valljuk be, hogy a szakítás után nem viselkedtünk példaértékűen egymással.Azt válaszoltad, hogy te már nem is emlékszel mi történt. Oké, hogy eltelt majdnem hét év azóta, hogy szakítottunk és utoljára beszéltünk, de ezt akkor is nehezemre esik elhinni.

Ott, a telefonban, olyan voltál, mint régen: vidám, vicces és laza. De azt azért nem sikerült leplezned, hogy mennyire meglepődtél, amikor én szólaltam meg a vonal másik végén. És nem értetted, mi volt a célom azzal, hogy felhívtalak. Ha igazán őszinte akarok lenni, elárulom: nekem sem volt teljesen tiszta, csak éreztem, hogy muszáj beszélnünk. Még egyszer, talán utoljára. Mert enélkül nem tudok pontot tenni kettőnk történetének végére.

Forrás: Shutterstock

Csakhogy ebben az olyan mondataid rohadtul nem segítettek, mint például: "Miért kellene bármit is lezárni? Én sem kötöm a barátnőm orrára, ha rád gondolok közben... vagy akárki másra." Bazdmeg - rám gondolsz, miközben mással vagy? Akkor ennek nem csak részemről nincs még vége? Lehet, hogy ez a hívás csak olaj volt a tűzre? Egyelőre nem tudom a választ, de annyi egészen biztos, hogy minden okkal történik. Csak most még nem tudjuk, mi volt - vagy lesz - az az ok.

De akárhogy is, valamit szeretném, ha tudnál - a telefonban ezt képtelen voltam elmondani neked. A szakításunk után baromi mérges voltam rád, amiért eldobtad mindazt, ami köztünk volt. Amiért saját magadat választottad, és nem a családunk reményét. Esélyt sem adtál annak, hogy kiderüljön, sikerülhet-e. Sokáig haragudtam, és nagyon.

De aztán teltek az évek, és rájöttem, hogy mennyire szerettél. Hogy mennyire fájhatott neked, amikor el kellett taszítanod azért, hogy nekem megadd a lehetőséget arra, hogy boldog legyek - valaki mással. Tudtad, hogy én nagyon szeretnék gyereket, így nem hitegettél, nem marasztaltál, nem mondtad, hogy még átgondolod.

Hanem megmondtad: azt szeretnéd, ha keresnék valakit, aki boldoggá tud tenni. És hiába mondtam, hogy majd megpróbálok megbékélni a gondolattal, hogy sosem lesz gyerekem, te nem hagytad, hogy lemondjak az álmomról. És ezért egész életemben hálás leszek neked.

Forrás: Shutterstock
Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?