Elhagytál egy bántalmazó férfiért, de én megbocsátok, anya!

Dühös vagyok! Mérhetetlenül dühös! Egy gyermek életében te lennél az az erős fa, amely akkor is szilárdan áll, gyökereit a mélybe süllyesztve, amikor a legerősebb szélvihar tombol.

Jöhet bármilyen rossz is, óvó karjaidba zárva biztonságban érezné magát. Te nem ilyen vagy. Elhagytál. Többször is. Választottál. Nem engem, nem minket. Gyáva voltál, féltél. Nem volt hová mennünk. Megértem. Tűrted a választottad nárcisztikus, erőszakos viselkedését. Számoltad a hideg éjszakákon a pofonok számát. Az ajtó túloldalán alvást tettetve, némán veled együtt számoltuk. 28. Ennyi pofon csattant el aznap éjjel. Eljött a reggel, és keserédes mosollyal az arcodon köszöntötted nekünk az új napot, bízva abban, hogy jobb lesz. Nem így lett.

Kora délután érkezett haza, hamarabb a vártnál. Megint részeg volt. Túlságosan is. Mielőtt belépett volna poshadt, italtól bűzlő lényével az ajtón, mesét néztünk. A tv melletti fotelban ültél, én veled szemben a földön térdeltem, az öledbe hajtottam a fejem, úgy cirógattad a hajam. Nagyon meghitt volt. Mesébe illő.

Próbáltunk tudomást sem venni róla, hátha megússzuk az újabb balhét, amit rendszerint veréssel zárt. Mindig talált rá okot. Támolygó testtel, szikrázó szemekkel, nyáltól fröcsögő, botladozó nyelvvel próbálta formálni a szavakat, sikertelenül. Kiabálni kezdett, majd sarkon fordult, kiviharzott az ajtón, és egy baltával tért vissza. Centiméterekre mellettünk csapott le a füst színű üvegasztalra, ami nem bírta a hatalmas erejű ütést, így szilánkokra tört.

Mozdulatlanul tűrtük, hűen kitartva a választott taktikánk mellett. Éreztem a tested remegését, ami arra késztetett, hogy rejtve rád emeljem tekintetem. Csendben, hangtalanul patakoztak a könnyeid. Féltem. Féltem attól, mi lesz, ha megbontjuk a pozíciót. Tudtam, hogy neked fog támadni. Így lett. Védtelek.

Forrás: Shutterstock

Sosem számoltam az ütéseket, amiket én kaptam, nem érdekelt, csak téged hagyjon békén. Némán és sírva vártad, hogy befejezze az ütlegelésem. Tehetetlen voltál. Minden nap ilyen volt. Pár év után elzavart minket. Még gyerekként. Többé nem mehettünk vissza. Elengedtél. Hitted, így jobb lesz nekünk.

Hagytad és tűrted, hogy elvegye az összes pénzünket. A szégyen súlyától meghajtott fejjel mentél újra és újra kölcsönkérni, majd pedig kilométereket gyalogoltál a kietlen pusztán, míg kicsik voltunk, hogy enni tudj adni nekünk. A mai napig sok erős legény megirigyelné a favágó képességeidet. Te majdnem minden voltál. Anya, apa, családfenntartó. De a nőt teljesen kiirtotta belőled az évtizedek folyamán.

Felnőttünk. Most már én is anya lettem. Bele sem merek gondolni abba az érzésbe, a sok fájdalomba, amit okozhatott neked. Ezerszer megtörtél, ezerszer felálltál, és ezer lehetőséget szalasztottál el ahhoz, hogy változtass az életeden, a mi életünkön. Ha nem is mellettünk tetted le a voksod, mégis vagy, létezel. Megbocsátok, és szeretlek. Nélküled nem lennék az, aki vagyok, és nem értékelném ennyire az életet! Köszönöm.

Forrás: Shutterstock
Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?