Elhagyok egy tökéletes férfit, mert csak félig vagyok boldog vele...

Dia számára a tenger sós levegője egyet jelentett a teljes szabadság illatával. Méghogy luxus itt tölteni egy hetet! Inkább szükséges, hogy ne bolonduljon meg. Sosem értette, miért vonják meg maguktól emberek előszeretettel a színtiszta boldogságot.

Ő ugyanis, ha úgy érezte, elakadt az életben - és ez általában évente legalább egyszer így volt -, elutazott egy hétre valahová teljesen egyedül. Amikor a szürke hétköznapok már eluralkodtak volna rajta, gyorsan géphez ült, lefoglalt egy repülőjegyet, és elutazott valami varázslatos helyre. Hálás volt érte, hogy anyagilag megteheti, azért pedig még hálásabb, hogy meg is meri tenni. Rég nem magyarázkodott már sem a szüleinek, sem a barátainak.

A régi reneszánsz kori nagy művészek hetekig festették a képet, mire jó szívvel letették az ecsetet. Ha túlságosan belemélyedtek, abbahagyták a munkát. Ilyenkor letakarták a félkész művet egy lepellel, és csak egy hét múlva néztek rá újra. Ekkor már tisztább szemmel látták a festményt: hol kell javítani, hol kevés az árnyék, elfér-e még egy kis kék a háttérben.

Ő ezt a technikát ültette át a gyakorlatba: ha nem látta tisztán a "képet", szünetet tartott. Kréta elég messze volt, és az ittlét eléggé különbözött az otthoni életétől. Ahogy a vénségesen vén házikó teraszáról figyelte a tengerparton sürgő-forgó turistákat, megnyugodott. Itt biztonságban van, elég távol az otthon riasztó egyhangúságától. Így döntéseket is könnyebb hozni. A pesti élete innen csak egy olcsó költségvetésű kelet-európai filmnek tűnt, aminek ő a forgatókönyvírója. Innen azt tesz vele, amit csak akar - ha úgy tetszik, kitörölhet embereket, vagy belekezdhet egy új fejezetbe. Minden lehetséges.

A szíve persze megsúgta, hol a hiba, melyik részen fordul át valami fájó, maró sötétségbe a történet.Vince. A férfi, akivel már öt éve osztja meg az életét, ebből a legutolsót a házasság szent kötelékében. Kérdés persze, hogy ami felbontható, az mennyire szent. Dia mélyet szürcsölt a friss citromból facsart mojitójából, miközben az apartman kulcsaival babrált.

Forrás: Shutterstock

Szerette Vincét - de a férfit szinte még az ellenségei is kedvelték. Maga volt a megtestesült jóság egy jóképű arcba és egy erős testbe csomagolva. Sosem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy átölelje a nőt vagy megsimogassa a vállát a fürdőszobába menet. De már vagy ezer éve nem csókolta meg. Tökéletesen működő életet alakítottak ki - amivel módszeresen kiirtották azt a maradék pislákoló lángot is, ami valaha köztük lobogott.

Fájdalmasan felsóhajtott. "Nem érhet így véget - gondolta. - Szeretjük egymást. Figyel rám. Felemel, motivál, támogat. Ezt nem lehet csak úgy eldobni!" Jó pár óra tépelődés után vette csak észre, hogy beesteledett. A könnyek rászáradtak az arcára. Tudta, hogy itt nincs jó döntés, csak kétféle tragédia.

Pirkatatig ült a nyikorgó karosszékben, mit sem törődve az egyre közelebb repülő denevérekkel. Legbelül már réges-rég meghozta a döntést, de Krétán egy fokkal talán mégiscsak elviselhetőbb a fájdalom. Kellenek azok a remegő térdek, azok a kis pillangók a gyomrában, amelyektől majdnem végső búcsút vett.

Talán egy fél évre ide is költözik... a home office jelentheti a Mount Everest tetejét is, ha elér odáig a wifi. Sejtette, hogy ez a fél év - vagy ki tudja, mennyi idő - maga lesz a pokol. Hogy mi lesz Vincével? Bele sem mert gondolni. De nem élhet félig boldog életet. Néha kockáztatni kell.

Forrás: Shutterstock
Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?