házasság válás Molnár Csanád veszekedés harc
Lezajlott köztetek a válási procedúra - igazságosan elosztottátok, amitek van, a gyermekelhelyezésről is felnőtt, érett emberekhez illő módon megegyeztetek, de ezzel még nem ért véget a harcod. Ne hidd azt, hogy leülhetsz pihenni, mert célba értél!

Ez csak egy fejezet végét jelenti, ez csak egy köztes megálló az életed vonatán utazva - közel sem a végállomás. Nekem elhiheted, a neheze még csak ezután következik. Köztetek ugyan fizikailag nincs már kontaktus, a gyerekeken kívül valószínűleg nem lesz közös ügyetek, papíron sem tartoztok egymáshoz, de mégis össze vagytok kötve még egy jó ideig.

Méghozzá egy olyan kötelékkel, aminek a lazításához sok idő kellhet. Valamikor régen szerelmesek voltatok egymásba, a szívetek szerint éltetek, most pedig az eszetekkel újabb döntést hoztatok, ami gyökeresen megváltoztatja mindannyiótok életét.

Nem azt mondom, hogy nem kellett volna elválni - abba én nem szólhatok bele. Csak arra szeretnélek figyelmeztetni, hogy fogsz te még szenvedni, annak ellenére, hogy most csak a szabadság illatát érzed. Tudom, nem érted, mert nem értheted, hogy miről beszélek. De majd ha hetekig, hónapokig egyedül fekszel és kelsz, rájössz, hogy bizony hiányzik az, akivel egy életre szóló szövetséget kötöttetek.

"Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza!" - szól az intelem. Annak idején szerelemből házasodtatok, született egy-két gyermeketek - így a válóper soha nem oldja fel az egymásnak tett eskütöket, mert az felbonthatatlan. Nem kell az újrakezdésen gondolkozni, hiszen bebizonyosodott, hogy ti ketten nem működtök jól együtt. De ha minél kevesebbet szeretnél szenvedni, akkor újra meg kell tanulnod élni - nélküle.

Az se jelentsen vigaszt, hogy majd jön másik, akivel boldog leszel, mert magától az a kapcsolat sem fog működni. És amikor felbukkan az a valaki, neked már készen kell állnod a befogadására: szerethetővé, egész emberré kell válnod.

Forrás: Shutterstock

Neked most még az egyik feled máshol van, a volt párod fele pedig nálad. Ti egyek voltatok, ezért még sokáig egymásban fogtok élni, de már nem egymással. Kezdj valamit a felszabadult időddel, energiáddal, hogy minél előbb letehesd a múltadból hozott útipoggyászt! Élj úgy, mint előtte! Válj azzá, mint előtte, legyél újra olyan, mint akkor, amikor ő beléd szeretett!

Lesznek majd barátnőid, új kapcsolataid, de ha azok túl korán lépnek be az életedbe, akkor nem lesznek hosszú távúak. Ez nem baj, de tudnod kell, hogy csak azért történnek így a dolgok, mert még nem állsz készen egy új, teljes értékű kapcsolatra. Valószínűleg veled is elő fog fordulni, hogy mással érzed jól magad az ágyban, és közben az exedre gondolsz.

Elváltatok, különköltöztetek, de ez még nem jelenti a kettőtök kapcsolatának a végét. Amikor sok év, sok közös emlék van egy pár életében, akkor sok idő kell ahhoz, hogy azokat félre tudd tenni, el tudd engedni. Nem elég elválni, nem elég külön élni, nem elég elterelni a figyelmet.

Az emlékeknek, ez együtt töltött szép éveknek meg kell kopniuk, a képeknek meg kell sárgulniuk, ki kell fakulniuk. És amikor már egyáltalán nem érdekel, hogy mi van a múltad egyik főszereplőjével, életed egykori megszépítőjével, akkor kezdesz majd felépülni. Csak akkor kezdesz majd újra önmagad lenni. Csak akkor válsz majd le a volt férjedről, amikor nemcsak az eszeddel tudod, hanem a szíveddel is érzed, hogy jobb nélküle, mint vele.

Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)
Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.