A kitartó udvarlás romantikus, de nem egyenlő a zaklatással!

A romantikus filmekben és sorozatokban mindig van egy hősszerelmes, aki kitartóan, látványos gesztusokkal udvarol, és végül diadalt arat, elnyeri az áhított nő szerelmét. De vajon hol a határ a kitartó udvarlás és a zaklatás között?

"Zolival az egyetemen több közös szemináriumunk is volt, így találkoztunk először. Aztán felfigyeltem arra, hogy mindig ott van, ahol én vagyok, legyen szó a büféről, a könyvtárról vagy az esti buliról. Jött, szórakoztatott, és programajánlatokkal halmozott el. Gyakorlatilag az agyamra ment, az első randira csak azért mentem el, hogy végre befogjam a száját. De milyen jól tettem! Ma már három gyerekünk van, és el sem tudnám képzelni az életemet nélküle" - meséli Kati.

A kevésbé szerencsések táborába tartozik Csilla, akit tüzes szívű hódolója, Ádám árnyékként követett mindenhová. "Annak idején ugyanannál a cégnél, egy időben voltunk gyakornokok, és az elejétől fogva mindent megtett azért, hogy mellettem legyen, hacsak lehet. Hiába húzódtam el, úgy intézte, hogy összeérjen a karunk, este meg folyton írogatott Messengeren, ha válaszoltam, ha nem.

Amikor udvariasan arra kértem, hogy ne jöjjön utánam az irodában a vécére is, teljesen kiakadt, hogy mégis hogy lehet az, hogy én nem értékelem mindazt, ami köztünk van. Amikor ő az életét adná értem, és amúgy is ő lobbizott azért, hogy felvegyenek a céghez állandóra." - Csilla persze halálra rémült Ádám kirohanásától, akiről kiderült, hogy mindenkinek a kettejük közötti nagy szerelemről mesélt, miközben a valóságban soha nem voltak egy pár.

Én magam az a típus vagyok, aki mindig az utolsók között vette észre, ha valakinek megtetszett. Nincs ebben tudatosság, egyszerűen a párkapcsolat sosem volt központi kérdés nálam, jól elvoltam egyedül is. Megesett, hogy évekkel később, egy kedves ismerősről derült ki, hogy sokáig próbálta felkelteni a figyelmemet. Ám én abszolút nem vettem a lapot, ő pedig nem akart nyomulni.

Előfordult sajnos az is, hogy tapasztalatlan ifjonc koromban azért ugrottam fejest egy kapcsolatba, mert a pasi olyan régóta és olyan kitartóan esengett értem, hogy megsajnáltam őt. A kapcsolat persze katasztrófa volt, végül szakítottam, de ő utána még évekig zaklatott. Írogatott, hívogatott, felbukkant azokon a helyeken, ahol én, és próbált beférkőzni a barátaim és a családom életébe is.

Forrás: Shutterstock

A zaklatás számomra ott kezdődik, amikor az egyértelmű NEMet figyelmen kívül hagyva újra és újra az intim szférámba kéredzkedik, majd tolakodik a másik. Amikor nem válaszolok az üzeneteire, ő mégis folyton ír, és dühösen kéri számon a válasz hiányát. Majd amikor megkérem, hogy hagyjon békén, továbbra is követ, keres, hívogat. Nem tágít, lerázhatatlan, végül pedig az emiatti frusztrációt rajtam veri le. Többször feltettem már a kérdést: a "nem" vajon miért jelenti sok férfi számára azt, hogy "most nem, de próbálkozz még"?!

Persze volt részem kedves, kitartó, romantikus udvarlásban is. Csillogó szemek, véletlenül összeérő kezek, apró meglepetések. Bár semmi jelét nem adtam vonzalomnak, fél éven át mindenhol ott volt, ahol én, és mindig úgy intézte, hogy a közelemben legyen. Aztán egy baráti körben átpálinkázott este után könnyes szemmel kért, hogy adjak neki esélyt.

Akkor, azon az estén végre bennem is megnyílt valami, és átadtam magam a szerelemnek, később közös gyerekünk is született. Azt hittem, aki ilyen kitartóan udvarol, az nemcsak a szerelem megszerzéséért, hanem a megtartásáért is keményen küzdeni fog, ami jól jön a rózsaszín köd elmúlása után. Tévedtem. Egy súlyos gyermekágyi depresszió elég volt ahhoz, hogy elmúljanak az érzései és búcsút intsen nekünk a legsötétebb mélypont legmélyén.

Kitartó, szerelmes udvarlás, vagy épp zaklatás a legjavából? Vékony a határ a kettő között, de egy biztos: ha rajtam múlna, olyan sorozatokat és filmeket is készítenék, amelyek nemcsak a szerelem elnyeréséért folytatott kőkemény küzdelmet mutatják be, hanem azt is, amikor a kihívások alatt roskadozó kapcsolat megtartásáért dobnak be apait-anyait a hős lovagok. És persze a várkisasszonyok is - mert természetesen a jó kapcsolat még mindig mind a két félen múlik.

Forrás: Shutterstock
Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?