Többé nem áldozom fel magam egy kapcsolatért sem!

Ott álltam algás és feketeszenes detox maszkkal az arcomon, és rájöttem: annyira jól sikerült a méregtelenítés, hogy minden elfojtott gondolat és ki nem mondott szó felszakadt belőlem, ami az elmúlt 1,5 év frusztrációját és lelkibetegségét okozta. Megvilágosodtam.

Akkor lett vége. Persze mi már jó ideje küszködtünk, sőt, egyszer korábban már szakítottunk is, de akkor azt hittük, hogy nem tudunk egymás nélkül élni. Kellett volna!

Visszatekintve nem tudom megmondani, mi volt a probléma, hiszen tökéletesen indult minden. És mikor már gondjaink voltak, még akkor is pokolian boldogok voltunk. Nem hibáztathatok senkit, tényleg hosszú ideig dolgoztunk rajta, hogy működjön. Talán a legtalálóbb kifejezés az, hogy lemerültek az elemek. Eltűnt az, ami egykor a mindennapok rendíthetetlen energiáját adta, és valami olyan dolog költözött a helyére, ami még a maradék, nagy nehezen összekapart lendületünket is elvette. Hiába vesztünk meg egymásért, nyűg lett a kapcsolat. Már csak két frusztrált, megtört ember párosa voltunk, akik egymással és egymásért küszködnek.

Én is elfogytam, miközben próbáltam magunkat feltölteni. Az egykori pörgős, vidám, mindig jókedvű és nevetős énem teljesen odalett. Feszült lettem, és nyomasztott, hogy nem tudom megmenteni magunkat. Az energiabomba, aki mindig egy 1000 wattos reflektor erejével ragyogott, nagyjából egy merülőfélben lévő LED-es teamécses fényét volt képes kipasszírozni magából.

Aztán egyszercsak, ahogy az lenni szokott, csak úgy hirtelen, a semmiből felbukkant a munkahelyemen ő. Úgy üdvözölt, mintha mindig is ismert volna. Nem látta bennem a teamécsest. Mindig jókedvű, mindig figyelmes volt, és mindig mindent megtett, hogy megnevettessen. Akkor már nagyon régen nem nézett rám így senki, nagyon rég nem figyelt rám ennyire senki, nagyon rég nem hallgatott meg ennyire senki, és ami a legfontosabb: nagyon rég nem nevettem ennyit senkivel.

Forrás: Shutterstock

Ráébresztett, hogy nem élek, és hogy a kapcsolatomban sem éltem - még mikor azt hittem, akkor sem. Rádöbbentett, hogy a legjobban saját magam és a régi fényem hiányzik. Én pedig rájöttem, hogy aki reflektor, az legyen egy reflektorral, ne fakuljon teamécsessé egy teamécses mellett.

Visszanyertem a régi fényem, sőt, talán jobban ragyogtam, mint előtte. Természetesen randira hívott, én pedig elmentem. Életem legjobb randija volt, egy pillanat alatt szerelmes lettem. Elvakított a fényével, és én is feltöltődtem mellette. De ebben a korban már vagyok annyira bölcs, hogy tudjam: ha két reflektor találkozik, a túlhevülés és az égés elkerülhetetlen. Nekem pedig a legkevésbé hiányzott egy újabb kiégés. Már nem hiszem, hogy nem tudok más nélkül élni, de azt tudom, hogy a fényemet nem veszíthetem el megint.

Így mikor a szerelem és a boldog párkapcsolat lehetősége ajtót nyitott, becsuktam. Azt feleltem: köszönöm szépen, de még nem. Vele nem. Túlságosan féltem. Nem éltem volna túl, hogy ismét végig kelljen néznem, ahogy két reflektor kioltja egymást.

Kollégák és barátok maradtunk, és láttam, hogy lányok jöttek-mentek, de nem találta a helyét. Rossz kapcsolatba került, és végignéztem, miként lesz a reflektorból ismét teamécses. Hogy velem mi lett? Fél éve rájöttem, hogy az én boldogságom egy erős íróasztali lámpa mellett van. Se nem túl halvány és unalmas, se nem túl perzselő és kezelhetetlen.

Forrás: Shutterstock
Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?