Csak ezt a 10 dolgot ne örökölje tőlem a gyerek!
A gyermekvállalás küszöbén állva, a családtagjaimat - beleértve a legújabbat: a férjemet - még jobban fürkészem és elemzem, hogy felkészülhessek arra, amit a gyerkőc produkál majd. Vagy legalábbis, hogy legyen rá magyarázatom - neki pedig kifogása. :)
Láttam nemrég egy olyan TV műsort, amiben elhagyott bőröndökre licitálnak a kellő kalandvággyal rendelkezők, aztán kinyitáskor vagy hopp, vagy kopp. Ez a "kire ütött ez a gyerek" dolog is ilyen lehet. Valahol a lelkem mélyén úgy hiszem, hogy nem 50%-ban a genetikától és 50%-ban a neveléstől meg a környezeti hatásoktól függ a végeredmény. Hanem 100%-ban attól, hogy aznap Fortuna kegyes, vagy kegyetlen hangulatban ébredt.
Oké, a domináns külső jegyekről született már egy-két Nobel-gyanús tanulmány (a göndör haj ilyen, a férjem pedig eredendően bongyor, jesssz), de a genetikusok fájón keveset foglalkoznak olyanokkal, mint hogy például alvajáró lesz-e a kiskrapek. És lelép-e 6 évesen az éjszaka közepén a panelból a plüssét szorongatva, vagy nem.
A példa természetesen fiktív - én 7 voltam az, és a takarómat vittem magammal. Egymásra mutogat a két szülőm, amikor valaki azt firtatja, hogy melyikük nevelésének köszönhetően lettem olyan, amilyen. Hogy hárítanak vagy dicsekednek, sosem tudtam eldönteni. De hogy örököltem vagy ellestem a hóbortjaimat és mániáimat, senki sem tudja, és ez pont ettől üdítő.
Titkos kívánságaim azért lennének azzal kapcsolatban, hogy mitől kímélném meg a gyermekemet, hogy mi maradjon ki a repertoárból. Például az "álomban artikulátlanul fecsegés" - bár amúgy ez tök vicces. Már ha az alvópartner túlteszi magát az első sokkon.
Vagy a kényszeres kapargatás, hajtekergetés, bármit piszkálgatás. Bár legalább levezetné a feszkót, és nem kezdene el machetével ámokfutni, amikor besokall. Aztán kimaradhatna a tervezést is tervezni kell dolog, vagy ez a seszínű szem. Bár ha kap egy gellert az édesapjától, még valami ütős is kisülhet belőle, és ha nem, akkor majd mással fog hódítani. Például azzal, hogy mindig van egy B terve.
A széles hátamat se örökölje. (Bár, ha jobban belegondolok, fát lehet vágni rajta...) És a kéznemügyességemet se, de ha mégis, más területen azért kárpótolja majd az élet az origamiképtelenségéért. A túlagyalást se. Bár, ha ő is trükkösen gyors észjárásként adja el a mit sem sejtőknek, akár még előnyt is kovácsolhat belőle. Nem bánnám, ha velem ellentétben ő nem lenne sértődékeny, viszont ha mégis, akkor legalább kétszer is megrágná a szavait, hogy ne bántson meg velük senkit. Mert tudja: hatalmuk és erejük van, amivel építeni és rombolni is lehet.
Az "elefántság", azaz a "soha nem felejtés" is egy ilyen tulajdonság. Bár, ha egyensúlyban tudja tartani a libikókát, és ugyanannyi jót jegyez meg, mint rosszat, inkább édes Dumbo lesz, semmint otromba ormányos. Ott van még a magányos farkasság, de annál meg a mély önismeretet a vigaszdíj.
Biztosan vegyesválogatott lesz, aki az édesapjától, a nagyszüleitől és egy-egy random felmenőtől is hoz és tanul majd jót is, rosszat is. Vajon überhatározott lesz, aki tud gyengéd is lenni - nem csak felszólításra? Pörgős, aki tudja értékelni a csendet is? Olyasvalaki, aki politizál, de békepárti? A jóég tudja! De ahogy így végiggondolom, még a végén azt a következtetést kell levonnom, hogy a fentiekkel mind túl lehet élni. A cél persze, csak simán "nagyon élni". És ha valamire, erre megtanítjuk majd.
Nyitókép: Shutterstock