És ezzel egy pillanat alatt aláástuk Pistike minden önbecsülését. Biztosan a te életedben is van, vagy volt legalább egy ilyen DE típusú ember - egy általános iskolai tanár, egy volt, vagy rosszabb esetben jelenlegi főnök, vagy netán valamelyik szülőd.
Számomra sokáig nagyon dühítő volt ezeknek az embereknek a társasága, és ha tehetem, inkább a mai napig kerülöm őket. Persze, ha egyáltalán észreveszem, hogy mit csinálnak. A profibbak ugyanis olyan könnyedséggel tolják az arcodba, hogy: "aha, szép vagy, de egy kicsit rövidek a lábaid", hogy gondolkodás nélkül elkönyveled a veszteséget, és magadat okolod az alacsony termeted miatt. Én is megjártam a hadak útját emiatt, és mivel amúgy sincs topon az önbecsülésem, nagyon könnyű akár az egész napomat tönkre vágni ezzel.
A "de" előtti kedves szavakat duplán, sőt, triplán felülírja a mondat második fele. Az agyunk amúgy is előszeretettel hagyja előtérben a negatív élményeket, gondolatokat, és ha ráadásul még át is verték egy pozitív csalival, akkor egy laza düh is társul mellé.
A kedves szavak után egy pillanat alatt a mélybe húz a "de" utáni mondatrész. És a legrosszabb, hogy tehetetlen vagy. Hiszen az ilyen ember úgy érzi, hogy ő ad neked - szerintem viszont csak e mögé bújtatja a saját kishitűségét, ami gátolja a tiszta dicséretben -, hogy épít téged a "de" által. Közben pedig csak a mélybe taszít, és az sem segít, ha szinonimát használ. A "viszont" legalább olyan szemét megoldás ebben a helyzetben - bár tény, hogy választékosabb lesz tőle a mondandója.
Ha egy kicsit is gyenge lábakon áll az ember önbecsülése, azt a DE típusú ember felismeri, és rajtad keresztül próbálja növelni a saját egóját. Mert bizony, mint említettem, ez róla szól - nem rólad. Ha egyszerűen azt mondja, hogy "te egy kiváló szakember vagy", azzal az ő felfogása szerint meginog a saját kiválósága - mert az ő világában csak ő lehet tökéletes. Vagy legalábbis jól teljesítő. Ha elismeri, hogy a másik is az, akkor sérül az egyeduralkodása.
Ezt pedig nem engedheti, ezért kell a "de". Ha ezzel az apró szócskával és az utána következő kritikával kiegészíti a dicséretét, máris megerősítette a pozícióját. Viszont abba már nem gondol bele, hogy ezzel mit okoz a másiknak. Miért is tenné? Hiszen a mondat eleje pozitív volt...
Nem látja, sőt, nem akarja látni, hogy ilyenkor teljesen mindegy, mivel kezdte a mondandóját, a "de"-vel kőkeményen beletaposhat a másik lelkébe. A kérdés persze innentől az, hogy mi, áldozatok, mit akarunk ezzel kezdeni. Rá lehet mutatni erre a viselkedésre nála, talán célba is ér, talán nem.
Vagy megtanulhatunk a saját tudatunkkal játszani és megvizsgálni a kritikát, hiszen még az is lehet, hogy hasznos. És csupán a "de" árnyékában tűnik annyira negatívnak. Ha nem hasznos, akkor engedjük el, és figyeljünk a jóra! Ha hasznos, akkor építsük be az életünkbe, és legyünk hálásak érte! A legfontosabb, hogy ne a düh, hanem az ész oldaláról vizsgáljuk és kezeljük a helyzetet.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.