házasság válás problémamegoldás Balogh Orsolya problémakezelés problémák
Egy ismerősöm házasodni készül. Poénból megkérdeztem, hogy "Na, és biztos vagy benne?" Mire ő azt felelte: "Ja, biztos. Ha nem jön össze, legfeljebb elválok." Nem először hallottam ezt a választ nőktől és férfiaktól egyaránt.

És meg kell mondjam, nem tetszik, amit hallok. Hiszen hogy a tetőtépő viharba lehet így nekifutni egy életre szóló szövetség létrehozásának?! Mióta lett a biztonság szinonimája a válás? Talán csak az én fülemet bántja, az én lelkemet karcolja, hogy egyesek nem hisznek a házasság szent szövetségében.

Ezek az emberek úgy gondolnak erre a dologra, mint egy utazásra a közös élet pályáján: ha beüt a krach, majd az egyik kihajtónál szépen lehajtanak. Az ilyen emberek nem biztosak dolgukban. Nem is feltétlenül a párjukban, hanem önmagukban - még ha ezzel nincsenek is tisztában. Mert igenis, az rossz, ha valaki úgy készül a házasságra, hogy: "No para, ha gáz lesz, majd szépen elválok. Ezért találták ki a válást, nem igaz?"

Ha őszintén szeretjük a társunkat, és készen állunk meghozni a felelős döntést, eszünkbe sem jut a válás. Úgy kellene készülnünk a házasságra, hogy az a sírig fog tartani - nincsenek lehajtók, nincs válás. Ha nem így gondolkodunk, nincs súlya az egésznek. A házasság olyan lesz, mint egy sima járás. Pedig pont azt kellene magasabb szintre emelni, a házasság magasztos szövetségébe. Alaposan meg kellene fontolni, hogy bele akarunk-e vágni, ugyanis adni is kell ahhoz, hogy kapjunk.

Tehát előbb saját magunkat kell górcső alá venni. Ugyanis nem a leendő férjnek, feleségnek kell hűséget fogadni, hanem önmagunknak. Minden itt kezdődik, ez az első lépés. Fogadom, hogy hűséges leszek a kedvesemhez, mert szeretem, nem vágyom másra, vele önmagam lehetek. Kitartok mellette jóban, rosszban, szegénységben, betegségben, mert elég elkötelezettnek érzem magam. Bármilyen hiányom vagy problémám adódjon, nem egy harmadikkal beszélem meg, hanem vele. Nem más segítségével oldom meg, hanem a szerelmemmel.

Ha ezek között bármelyik is gyenge lábakon áll, az azt jelenti, hogy nem vagy biztos a döntésedben. Pedig nem kérhetsz nászajándékba egy EXIT feliratú kijáratot vész esetére.

Forrás: Shutterstock

Szóval, amikor az ember házasodni készül, úgy kellene gondolnia a partnerére, mint az egyetlen döntésre, ami létezhet számára - és nem mint egy lehetőségre. Nem megpróbálni kell jó férjnek, jó feleségnek lenni és jó házasságot fenntartani - hanem csinálni kell. A hűség döntés kérdése. Nem a génekben rejlik meg a hajlamokban. Ezért nem létezik, olyan, hogy "akaratom ellenére" csaltam meg a páromat. Hacsak nem történt nemi erőszak, ez csak kifogás. Hogyha engedtél a kísértésnek egy szórakozóhelyen vagy a munkahelyeden, az a te sarad. Nem a partnered, és nem is a harmadik félé.

Ugyanakkor, hogy miként jutattatok el idáig, az már valóban a kettőtök hibája. A megromlott kapcsolat mindig két ember munkája. Ám régen rossz, ha valaki úgy vág bele a házasságba, hogy az elromolhat, és ő eljuthat arra a szintre, hogy válni akar. Hogy nem arra gondol, hogy bármi is történjen, megoldják, és együtt küzdenek meg a nehézségekkel, hanem inkább elválik.

Valljuk be, a házasság nem expressz vonat a földi Paradicsomba, de lehet az, ha megtanulunk jól vitázni. Ha képesek vagyunk együtt megoldani a problémákat. Mert a házasság megadhatja azt, amire szinte mindannyian vágyunk: a szerelmet, a biztonságot, a hűséget, a kiszámíthatóságot, ugyanakkor az izgalmakat is. Bár egy emberre vágyunk, néha félünk az unalmas, szürke hétköznapoktól, hogy kiismerjük és megunjuk egymást.

Ám akik készek dolgozni a házasságukon, tudnak újat mutatni egymásnak. Képesek új színt vinni a kapcsolatukba. Ugyanis hiába hajtasz le az első kijáratnál és válsz el: a következő sem lesz jobb. Azzal is elromolhat minden, ahogy az elsőnél. Ahelyett, hogy a lehajtókat választod - amíg nem találsz egy tökéleteset -, maradj az elsőnél, és mentsd meg azt! Ne legyen vészterved arra vonatkozóan, hogy mi lesz, ha nem jön be! Tégy meg mindent annak érdekében, hogy működjön!

Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. ;)
Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.