A házasságoddal szabadítottál fel a fájdalom alól!

Hajlamos vagyok hülyeségeket csinálni. Ilyenkor jó nehéz helyzetbe hozom magam, és csak sok küzdelem árán tudok szabadulni belőle. Mondjuk, szerelmi ügyekben csak párszor fordult elő ez velem.

Azt mondják: kutyaharapást szőrével!

Ezt én úgy fordítottam le magamnak, hogy szakítás után a legjobb azonnal becsajozni. De csak arra az egy éjszakára, ami nagyon szar. Persze előfordult olyan is, hogy egy-egy véletlen összecsúszás olyan eget, vagy inkább ágyat rengetőre sikerült, hogy folytatni akartam. De volt egy elméletem: háromnál többször nem találkoztam senkivel, mert az már kapcsolat.

Amikor búfelejtés vagy fájdalomcsillapítás a szex oka, ki akarna függő lenni? Gyógyszerfüggő sem akarok lenni, hát ilyen egyéjszakás kapcsolat függő sem szeretnék. Azért a sors eddig kegyes volt velem, és csak olyanokkal futottam össze, akik ugyanúgy csak egy éjszakát akartak. Vagy kettőt. Esetleg hármat, de többet nem.

A rizikó az, hogy ezt nem lehet megbeszélni. Azt, hogy arra az estére egymás partnerei vagyunk, azt igen, de azt azért csajozás közben nem lehet mondani, hogy "Én most rossz passzban vagyok, emberi érintésre vágyom, összebújsz velem ma este?" Inkább a testbeszédre hagyatkoztam. Azt azért megkérdeztem, hogy feljön-e, de ez már addigra egyértelmű volt.

Ez nem korfüggő. Mármint az egyéjszakás kaland. Mondjuk, fiatalon valahogy többször történik meg. Vagy az is lehet, hogy akkor még beszélnek róla az emberek, idősebb korban meg már szánalmas ezt csinálni és másoknak elmondani. Igazából az, de erre csak most jöttem rá. Egy másik embert használok arra, hogy jobban érezzem magam. Persze a másik is használ engem. Vagy ez nem így van? A nők ezt másképp gondolják? Nem tudom. Eddigi tapasztalataim alapján nem volt sértődés, probléma, vita emiatt. Mármint, hogy csak egy éjszaka, és vége.

Volt egy korai házasságom. Gimnazista szerelem volt, ő volt a legszebb - lefordítom: a legjobb fenekű - lány az osztályban. Huszonegy évesen összeházasodtunk. Azt hittük, ezzel behajóztunk Amerikába. Innentől öröm és boldogság lesz minden nap, minden perc, minden másodperc. Nem így lett. Két év után kiderült: nem megy ez nekünk.

Forrás: Shutterstock

Ekkor rákérdeztem a szüleimnél, hogy miért nem szóltak, hogy van még időnk, nem kell azonnal komolyan venni a jogi és érzelmi kötöttségeket. Hogy ne csináljuk, hiszen még tanultunk, egyszerűen túl fiatalok voltunk a házsságosdihoz. De igazuk volt, hogy hagyták. Annyira hittünk magunkban, egy fikarcnyit sem kételkedtünk - ha le akartak volna beszélni, biztosan csak megharagudtam volna rájuk.

Gyors házasság, gyors válás. Nagyon fájt, hogy csalódást okoztunk magunknak, hogy nem voltunk elég érettek ehhez a feladathoz, hogy nem tudtuk kezelni a kialakult problémákat, hogy ez egy óriási kudarc. Mert a szerelem lassabban múlt el, mint az, hogy kiderült: nem megy ez nekünk együtt. Még örültem is neki, hogy nem volt gyerekünk, hitelünk, macskánk, mert így válás után nem kellett többet találkoznunk. Ha összefutottunk véletlenül, az mindig rosszulesett.

Egy óriási felkiáltójelnek láttam őt, amit mindenki lát, hogy na, ezek is milyen bénák voltak, jó dolgukban még ezt is eltolták. Csak szeretni kellett volna egymást. Azt gondoltam, hogy ezt hiszik az emberek, miközben mi szerettük egymást. Nekünk pont csak ez volt meg.

Számoltam a hónapokat a válás után. Vártam, mikor csillapodik már a fájdalom. A negyvenkettedik hónapban hallottam, hogy újra férjhez megy. Tudtam, hogy aznap este nehéz lesz nekem. Elmúlt már a szerelem, de a fájdalom még tartott. Hogy ne csináljak hülyeséget az esküvője estéjén, az egyik barátomnál aludtam. Nem akartam csillapítani a fájdalmat, hagytam, hadd húzzon magával a mélybe, sőt, még annál is lentebb. Úgy éreztem, ezzel az éjszakával lesz vége. Feldolgoztam, lezártam. Büszke voltam magamra, hogy azon a szombat estén csendes, bánatos önvizsgálós éjszakát tartottam - hülyeség nélkül, mint egy felnőtt férfi.

Másnap, vasárnap a hét rendező napja: összerakom fejben, mi volt a héten és hogy mi vár rám a következőn. A fene se gondolta volna, hogy a dohányboltba belépve egy nővel találkozom, miközben sorban állunk, és minden megváltozik. Nem, nem tudtam rögtön, hogy lesz-e folytatás, egyszerűen csak így volt természetes. Most is számolom a hónapokat. Már kilenc hónapja tart a szerelmünk. Ahhoz, hogy ez így legyen, kellett a találkozásunkat megelőző negyvenkettő, és az az éjszaka, amikor a legjobban szenvedtem. Akkor engedtem el a múltat.

Törőcsik Edit novellája

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?