Sikeres vagyok és jóképű, mégsem kellek a nőknek!

Idegesen ült az elegáns étterem asztalánál, és várta a lányt. "Nyugi - mondta magában. - Jól fog menni, a randi összes pillanatát gondosan megtervezted."

Gondolatban újra végigvette a tervet, és a buktatókat, amiken elvérezhet. Aztán belefogott egy légzőgyakorlatba, amit a pszichológusnál tanult. Ám közben a szomszéd asztalhoz tévedt a tekintete, és gyötrő irigység szállta meg.

Az ott ülő páron látszott, hogy nem szoktak ilyen helyhez. Sem az öltözetük, sem a kisugárzásuk nem volt odavaló. A srác nyilván ki akart tenni magáért, ezért hozta ilyen drága helyre a barátnőjét. A keze érdes, a körmei fájdalmasan rövidre vágva: talán kőműves lehet... Feszélyezhetné a helyzet, mégis könnyedén hátradől, és elmélyülten mesél valamit. Magabiztos és felszabadult.

Ő meg itt ül a tökéletesre szabott öltönyében, minőségi ingben, nyakkendőben, de hiába sikeres, hiába van vezető pozíciója, szorongási rohamokkal küzd, ha az elkövetkező percekre gondol. Egy pillanatig azt érezte, az egész életét elcserélné a kőműves fiúval. A biztos egzisztenciáját, a menő kocsiját, a ruhatárát... Csak normális életet élhessen.

De nem volt több ideje gondolkozni. Egy árnyék vetődött az asztalra - Annamari. A magas, karcsú lány kedves mosolya melegséggel töltötte el. Két hét csetelés volt mögöttük, és eddig teljesen úgy tűnt, összeillenek: intelligensek, vonzóak, érdekes munkájuk van. Mindent elmondott neki magáról - csak egy dolgot nem...

- Foglalj helyet - állt fel előzékenyen. - Imádom, hogy pontos vagy. Nem szeretem a hanyag embereket, de hát erről már beszéltünk.

Forrás: Shutterstock

- Igen - nevetett a lány. - Apám szerint senkinek nincs joga perceket rabolni mások idejéből. Ma mégis majdnem elkéstem. Meséltem a cicámról, ugye? Képzeld, indulás előtt...

És belekezdett egy történetbe. Minden klassz lehetett volna, de fél percen belül jött az első tragédia. Beszéd közben véletlenül felborította a szalvétatartót. A szalvéták, amik eddig megnyugtató rendszerben sorakoztak, most az oldalukon hevertek. Ő pedig érezte, hogy leveri a víz. Remegő késztetést érzett, hogy helyreállítsa a rendet, hogy visszapakolja a szalvétákat, gondosan ügyelve, hogy ismét egyformán sorakozzanak. Iszonyatos önuralomra volt szüksége, hogy ne tegye meg. De erre volt a terv...

A pincér felé fordult. Súlyos összeget dugott a zsebébe érkezéskor, hogy ha bármi elmozdulna az asztalon, lépjen oda, és valamilyen ürüggyel igazítsa meg. A srác jött is. "Sikerült választani?" - kérdezte, és közben csak úgy mellékesen elrendezte a szalvétákat. Ő meg kiengedte a tüdejéből a visszafojtott levegőt. A lány továbbra is fecseg és jókedvű, semmit nem vett észre.

De ismét megpróbáltatás jött. Annamari beszéd közben újra és újra hozzáért valamihez. Ízlésesen lakkozott körmű ujjai módszeresen feldúlták az asztal rendjét. Hol a gyertyát tologatta elgondolkodva, hol a poharát forgatta. Majd minden logikus indok nélkül arrébb tolta a rózsával teli vázát az asztal szélére. Ő meg szabályos kínt érzett. Kétségbeesve bámult a pincér felé, aki épp rendelést vett fel, így nem tudta kimenteni. A veríték lassan gyöngyözni kezdett a homlokán, a levegő fogyott, már semmit sem értett a lány szavaiból.

Végül nem bírta tovább, az őrjítő késztetés kirobbant belőle, mint a vulkán. Villámgyors mozdulattal helyreállította a vázát, helyes irányba fordította a sótartót, Annamari poharát pedig arrébb tolta, hogy a kívánt szögben álljon a többi tárggyal. Aztán felállt. Nem akarta tovább húzni az időt, tudta, mi lenne a vége.

Odahadarta az elképedt lánynak, hogy az élet igazságtalan. Hiszen annyi mindent elnéznek egymásnak az emberek! Hazugságokat, csapodárságot, rosszindulatot... De a furcsaságot bezzeg nem! "Súlyos kényszerbeteg vagyok! - fejezte be monológját elkeseredett dühvel. - Fölösleges folytatnunk az estét, nem fogsz jelentkezni többé. Ezt egy csaj sem viseli el!" Kivágtatott az étteremből, bevágódott az autójába, és hazahajtott. Megfogadta, hogy többé nem randizik, úgyis fölösleges.

Sosem tudta meg, hogy Annamarit nem zavarta volna a dolog: az öccse évek óta hasonló betegségben szenvedett, szóval ismerte, milyen ez. Csak őszintén el kellett volna mondania, mi a helyzet...

Forrás: Szabó Gábor
Még több cikk Gretától!
Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Greta stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy ne olvass tőle még többet. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?