A csalódáshoz vezető út elvárásokkal van kikövezve!

A csalódáshoz többféle út vezet. Ezek közül a legegyenesebb, ha elvárásokat állítunk mások elé, és azt hisszük, ők is úgy viselkednek, reagálnak majd, ahogy mi tennénk az adott szituációban.

Soha, ismétlem, soha ne magunkból induljunk ki, mert csak szomorú pillanatokat szerzünk - semmi egyebet. Gazdag nő lennék, ha annyi ötezresem lenne, ahányszor azt hallottam: "Én ezt nem tudnám megtenni senkivel sem!"

Legutóbb két napja hangzott el ez a mondat barátnőm szájából, könnycseppekkel kísérve. Egy viharosan induló szerelmi románc közben a pasi egyik pillanatról a másikra behúzta a kéziféket és eltűnt. Előző nap még találkát szervezett, többször írt, folyton azt érzékeltette, hogy látni akarja, mégpedig minél hamarabb - azóta pedig néma csend van. Timi a mennyből a pokolba zuhant, és nagyon nehéz kikászálódnia a gödörből. Főleg, hogy nem érti az okokat, csak azt tudja, hogy ő ezt nem tudná mással megtenni.

Talán ez az, ami ilyenkor a legjobban fáj, hogy olyan bántást kapunk a másiktól, amire mi sosem lennénk képesek. Mert nálunk alap, hogy megmagyarázzuk a helyzetet, hogy senkit sem hagyunk kétségek között. Az összes csalódásunk ellenére szentül hisszük, hogy ez a helyes út - így fáj legkevésbé a másiknak és nekünk is.

Forrás: Shutterstock

De vajon miért gondoljuk a következő és az azutáni esetnél is, hogy másként történik majd? Miért reméljük, hogy valóban olyasvalakivel találkozunk, aki hasonlóan egyenes, mint mi vagyunk?

Nem az önimádat az oka, ahogyan az sem, hogy nem tudnánk elviselni más véleményt, reakciót, mint amilyen a miénk. A fájdalom az, ami pokoli, és az érthetetlenség az, amiért újabb esélyt adunk - pedig a szívünk nehezen visel el egy következő csalódást.

Nem tekinthetünk egy idegenre úgy, mintha ismernénk, mintha biztosan tudnánk a következő lépését. Nem hihetjük, hogy ezt vagy azt nem fogja velünk megtenni, hiszen nem ismerjük a múltját, gondolkodásmódját, értékrendjét, családját - a remény pedig nem egyenlő a tudással. Ha jót akarunk magunknak, nem vetítünk ki a másikra semmit, és nem lepődünk meg azon sem, ha váratlan lépésre szánja el magát. Álljunk hozzá rugalmasan, vegyük könnyedén, intézzük el egy vállrándítással, de semmi esetre se marjuk magunkat!

És ne felejtsük, hogy van olyan helyzet is, amikor iszonyat jólesik, ha nem úgy viselkedik a partnerünk, ahogyan elvártuk volna. Például egy váratlan randi meghívás vagy szerelmi vallomás - amit mi még nem tettünk volna meg. Valljuk be: az elvárásokat már az iskolában sem szerettük, felnőtt korunkban se ragaszkodjunk hozzájuk! A boldog élet ugyanis csak ezek nélkül valósítható meg.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?