Hagyd, hogy a gyermeked önálló döntéseket hozzon!

Most, hogy édesanya lettem, talán még érzékenyebb vagyok a gyereknevelésre mint témára. Különböző oldalakon látok összeállításokat arról, hogyan bánjunk a kicsinkkel, hogy lelkileg is fejlődjön, ne csak a kicsi husi nőjön a combiján.

Tucatszám olvasom a cikkeket. Tényleg érdekel az, hogy foglalkozzak a gyermekem érzelmi intelligenciájának megalapozásával. Kicsi még, de már az ovin gondolkodom. Azon, hogy a megfelelő időben felkészült legyen, a közösség építő tagja. A "maradjon gyerek, ameddig csak lehet" elvét vallom, de amit a környezetéből játékosan el tud sajátítani, mind a hasznára válik. Az, hogy mit visz magával otthonról, rettenetesen fontos.

De szoktunk-e arra gondolni, hogy vajon mi milyen szülői képet kaptunk az őseinktől? A gyerek befektetés, akárcsak egy ház. Megalapozom, építem, csinosítom, költök rá. És mennyivel értékesebb az emberi élet néhány téglához, tárgyhoz képest! Olyannyira materiális - és üzleti - gondolkodásúak lettünk, hogy gyakran azt hisszük, a kicsiknek csak a fizikai szükségletei lényegesek.

Pedig a teljes egészségükhöz hozzátartozik a belső lényük ápolása is. Minél csonkább a család, minél nagyobb az űr a gyereket felépítő elemek között, annál ingoványosabbá válik az egész szerkezet.

Aztán csodálkozunk azon, hogy szoronganak a gyerekek, hogy megfelelési kényszeresek, és a szeretetről való ismeretük a haszon- és érdekelvűségre korlátozódik. Mert azt gondolják, hogy csak akkor lehetnek jók a szülők szemében, ha példamutatóan viselkednek. Hiszen akkor jár nekik az ajándék, a meglepetés, az újdonság, a hétvégi program és a megérdemelt biciklis kirándulás.

Forrás: Shutterstock

Ezzel azt érjük el, hogy bizonyítani akarnak nekünk a gyerekeink. Bezárjuk őket egy láthatatlan börtönbe azzal, hogy beleverjük a fejükbe: egyedül az az egyetemes igazság, amit apa meg anya mond. Mert számukra isteneknek kell lennünk. Ez viszont nem vezet jóra. Ehelyett inkább lássuk őket objektíven, amennyire csak lehet!

Tanítsuk meg nekik azt, hogy nem mindig anyának és apának van igaza! Bizony, mi is kérhetünk bocsánatot a gyerkőcöktől, ha megbántottuk az érzelmi világukat. Látnak, érzékelnek, figyelnek. Hagyjuk nekik, hogy a valóság részeiként éljenek, nyitottan - ne egy burokban, ami életképtelenségre neveli őket!

Ha nem így teszünk, egy olyan szintű elnyomás alá hajtjuk őket, amit nem tudnak mentálisan normális módon kezelni. Elképzelhető, hogy hosszú távon úgy megbénítjuk az önbizalmukat, annyira befagyasztjuk a cselekvőképességüket, hogy emiatt később, az életbe való kilépésnél ez komoly hátrányt jelenthet. Nem mindig az a helyes cselekedet az ő életükben, amit mi annak tartunk a sajátunkban. A fiaink, lányaink önálló lények.

Kondek Emese

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?