Néha nem is értem az életet, hogy adhatott téged nekem...

Nézd, hogy suhan el mellettünk a metró! Néha úgy érzem, így rohan el az élet is. Megállíthatatlanul, esélytelenül rohanunk utána, hátha mégis megáll egy pillanatra, és újra visszakerül minden a megszokott kerékvágásba.

Talán zavarhatna, hogy percről percre öregszem, de melletted minden ősz hajszálam aranylóan csillan meg a napfényben. Más megvilágításba kerül minden, mert a kezed tökéletesen simul a kezembe, biztonságot ad és vigyáz rám. Ahogy finoman megszorítasz az ujjaiddal és arrébb húzol a nyomuló tömeg elől, bebizonyítod újra és újra, hogy figyelsz rám. Nem kértem soha, hogy add értem az életed, mégis megtennéd.

Néha sírva nézlek éjszaka, és nem értem az életet, hogyan adhatott téged nekem. Hogyan is szegődhettél mellém, aki annyi rosszat éltem meg, hogy számomra az élet színei mind elhalványultak. Szürkeség fedte be a mindennapjaim egét, te pedig hoztad magaddal a napsütést.

Levegőt a tüdőmnek, színeket a szememnek, ízeket a számba. Olyan vagyok, mint egy tini, kell, hogy érezzem a bőröd illatát az orromban. Kell, hogy nézz engem, hogy láthassalak téged.

Nevetünk magunkon, mikor mindenki rosszul van attól, amit éppen megélünk. Hívő vagyok melletted, és minden szabad percemben imádkozom, hogy soha többé ne menj sehova. Ha futsz, csak az én karjaimba fuss! Ha lélegzel, az én illatomat lélegezd be! Önző vagyok, nem akarom, hogy meglássák benned azt, amit én találtam meg. Naiv vagyok, mert elhiszem, hogy a fénye, melyben engem fürdetsz,
csak ez én fényem lesz.

Forrás: Shutterstock

Ordítok magamban, mikor látom, mit hozol ki másokból, és kígyóként sziszegek, ahogy egyre közelebb lépnek feléd. De a tekinteted, ahogy rám nézel, miközben hozzád beszélnek, minden kételyt eltüntet. Tudom, hol a mi helyünk ebben a zavaros világban.

Sötétben suhanunk a kocsival, lehúzod az ablakot, hogy a hajammal játsszon a szél. Lassan csúszik fel a kezed a térdemről a combomra, lekapcsolod a fényszórót, de a lábad a gázon marad. Egy pillanat csak az egész, de egy tizedmásodpercre sem félek melletted. Kellene, tudom, de mit tegyek, ha a zöld pöttyök a kék szemedben ködként oszlatják el a gondjaimat, a félelmeimet, az összes aggodalmam?

Akkor szeretlek a legjobban, mikor megadóan mosolyogsz, mikor mosogatás közben finoman kibújok az ölelésedből és puszit dobva köszönöm meg, hogy befejezed helyettem a mosatlanok eltüntetését. Akkor szeretlek a legjobban, amikor habos-vizes kézzel jössz utánam és nevetve csókolsz meg ott, ahol sikerül végre elkapnod. Te pedig azt szereted a legjobban, hogy hagyom magam mindig elkapni - hiszen valójában csak tettetem a menekülést.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?