Hányszor szabad megbocsátani egy kapcsolatban?

Van, hogy önkéntelenül is részesei leszünk vadidegenek életének, amikor elmegyünk mellettük a parkolóban, és véletlenül meghalljuk, ahogy éppen vitatkoznak egymással...

- Ó igen, most megint én vagyok a gonosz, mert ki mertem nyitni a számat!

- Nem erről van szó, de elgondolkodhatnál, mielőtt rám zúdítasz mindent, hogy érdemes-e, megérdemlem-e...

Mondhatnánk, hogy ennek tisztázására nem a legalkalmasabb helyet választották, de van egyáltalán ilyen hely és időpont? Ha a másik épp jókedvű, szemétség lenne egy odavetett szubjektív véleménnyel elrontani. Ugyanekkora pofátlanság az is, ha rossz passzban van, és mi ráteszünk még egy lapáttal.

Pedig akik együtt élnek, szenvedélyesek, van véleményük, és nem félnek kimondani, azok időről időre vitáznak. Én legalábbis így gondolom, ennek ellenére hallottam már olyat, hogy valaki azt mondta: ők sosem veszekednek. Nem tudom, hogy ez valóban lehetséges-e, vagy csak a külvilág felé szeretnének kedvező képet mutatni magukról. Hiszen még a legnagyobb egyetértésben sem történhet meg, hogy két ember, akiknek mások a szülei, más környezetből jöttek, különböző a munkájuk, és a találkozásuk előtt máshogy éltek, mindig mindenben ugyanúgy gondolkodnak!

Azt inkább elhiszem, hogy véleménykülönbség esetén az egyikük a békesség kedvéért inkább hallgat. Lehet, hogy így kevesebb a súrlódás, de az is biztos, hogy a lenyelt, ki nem mondott gondolatok, szavak, mondatok nem tesznek jót az egészségnek. Előbb-utóbb felszínre törnek, és lehet, hogy akkor már nem válogatnak, hanem valamilyen betegség, testi tünet formájában adják tudtunkra, hogy beszélni kell.

Teljesen mindegy, milyen kapcsolatról van szó: férj-feleség, szülő-gyermek, baráti, örök kérdés, hogy hol húzzuk meg a határt. Mit mondjunk ki, és mit hagyjunk inkább elmenni a fülünk mellett? Hiszen egyik véglet sem jó: mindenen fennakadni és mindent elhallgatni. A családtagjainknál még nehezebb erről dönteni, hiszen azonnal beleképzeljük magunkat a másik helyzetébe. Vajon hogy esik majd neki, ha elmondjuk, ami nem tetszik.

Forrás: Shutterstock

Ennek ellenére meg kell tennünk, még ha sokszor fájó is. El kell mondanunk, hogy megtudja: valami nem jó nekünk, nem értünk vele egyet. Ez persze nem jelenti azt, hogy a mi véleményünk jó, az övé pedig rossz, de ha nem adunk hangot az egyet nem értésünknek, akkor sosem közelíthet a két oldal.

És egy ilyen szituáció után hogyan folytassuk tovább? Hiába próbáltuk szépen elmondani, mégiscsak megbántottuk, vagy ő minket. Ahogyan a parkolóban is történt. Rossz volt hallani és továbbmenni, hiszen saját tapasztalatból tudom, nem könnyű helyzet. Miért is? Mert mindkettőnknek tüske került a szívébe, és időre van szükségünk, hogy összeszedjük a gondolatainkat.

Értékeljük az elhangzottakat, és azt is, milyen hatással volt ez a másikra, illetve ránk. Ki szólaljon meg először? Térjünk vissza rá, vagy úgy folytassuk, mintha semmi sem történt volna? Egy évben, hónapban, héten, napon hányszor lehet ezt a kényes szituációt felvállalni? Kifogyhatatlan bónuszunk van a megbocsátásra, vagy nem? Nem könnyű, és hiába igyekszünk a lehető legjobban csinálni, sokszor mégsem sikerül.

Talán a megelőzés a megoldás, hogy még időben jelezzük a másiknak, ha valamivel nem értünk egyet. Mielőtt beleéli magát, és azt hiszi, nekünk is tetszik. Kényes, érzékeny téma, mégis szót kíván, hiszen azért vannak gondolataink, hogy megosszuk a másikkal. Könyörgöm, ne azért legyen egy házasság vagy barátság jó, mert nem mondjuk el a véleményünket, és inkább hallgatunk! Ez ugyanis nem tapintat, hanem képmutatás.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?