Falun is félrelép az ember, csak jobban titkolja.

Mindig is azt gondoltam, hogy a házasság egy életre szól - hűségben. Vagyis, hogy a hűség kérdése, mint olyan, fel sem merül. Valami, ami egyértelműen és felülírhatatlanul része két ember kapcsolatának, akik hivatalosan is összekötötték az életüket. Egyszerűen ez magától értetődő volt a számomra.

Így aztán mélyen megvetettem azokat a közeli és távoli ismerőseimet, akikről kiderült, hogy időnként tilosban mászkálnak. Aztán persze, ahogy az lenni szokott, fejbe kólintott a valóság. És rájöttem, hogy mindenki csal valakit. Illetve, ha még nem, akkor majd fog.

Én még nem csaltam meg a férjem. De csak a gyávaságom tart vissza tőle. Meg az, hogy mit szólna a falu, ha kiderülne, hogy Istit - azt a Jóembert - megcsalta az asszonya. Mivelhogy a férjem jóember. Legalábbis anyám és a falu népe szerint biztosan. Voltaképpen szerintem is. Azt meg nem kell tudnia senkinek, hogy zugivó és rém unalmas.

A szex nálunk már rég nem vágyakon, hanem szükségleteken alapszik. Főleg a Jóember szükségletein - de egy panaszos szavam sem lehet, mert soha nem hagy kielégítetlenül. A barátnőim elmondása alapján ezt is becsülni kell. Mert velük az is megesik, hogy ha az ember hamarabb eljut a csúcsra, mint ők, akkor ott vége is a játéknak. Sőt, még meg is jegyzi: "Hát aztán neked is pont annyi időd volt, mint nekem." Ez azért nálam is kiverné a biztosítékot, és biztosan nem hagynám szó nélkül. Ebből is látszik, hogy Isti jó ember.

Mondjuk, az több mint kellemetlen, hogy közel negyven éves korában sem bírja két percnél tovább az ágyban - már a remény is meghalt bennem, hogy ez valaha változni fog. Szóval, hogy őszinte legyek: rohadtul rám férne már egy kiadós etyepetye. Csakhogy ilyet egy jóember falusi felesége nem mondhat, de még csak nem is gondolhat.

Forrás: Shutterstock

Mert ugye, a jóasszonyról szőtt álomképbe nem fér bele, hogy annak a drágalátos nőnemű lénynek is lehetnek vágyai a moslékos vödrön és a tiszta otthonon kívül is. Persze tudjuk, hogy mindig akadnak némberek, akik nem férnek a bőrükbe, és a postással meg a szomszéd Jenővel élik meg azt, amit odahaza kellene. Meg azt is mindenki jól tudja, hogy ezekből a feleségekből lesznek "azok a nők", akiken csámcsoghat a falu. No persze szeretnénk azt hinni, hogy ezen már túl van a világ, és rég kinőttünk már az évtizedekkel ezelőtti sztereotípiából, de jelentem, korántsem.

Egy zugivóval - még ha Jóember is - az élet félelmetesen nyomasztó és egyben idegőrlően kiszámítható. Ugyanis egy idő után pontosan tudod, mikor fog éppen csak egy pici vodkát legurítani - és mikor jön el a pillanat, amikor már nem érdekli, hogy mennyire fordul ki magából. Természetesen szigorúan a négy fal között, mert ugyebár a Jóember ad a látszatra. Bár ez legalább közös bennünk: fontos a látszat, és még fontosabb, hogy ne vegye a szájára a falu a családunkat.

Ha már úgy alakult, hogy mi senyvedünk - a gondosan felépített, ám belül rothadó látszatéletünkben -, akkor legalább a gyerekeknek ne kelljen félni a megaláztatástól. Jól tudom, a gyerekeimnek is nyomorúságos ez.

Nem lenne szabad észrevenniük, hogy az anyjuk undorral fordul el az apjuk szájszagától, vagy hogy esti összebújás helyett a telefonját markolássza. Bár ezek talán fel sem tűnnek nekik, hiszen ezek számukra akár már normálisnak is tűnhetnek. Ellenben a válással, ami nem történhet meg: mert a csonka család, a semmirevaló asszony és a gyerekei semmi mások nem lehetnek, csak lenézettek. Meg hát persze, azt a Jóembert nem lehet elhagyni... csak megcsalni.

Róza történetét Baranyai Kata jegyezte le.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?