Aki saját magának nem társa, másnak sem lehet az.

Az elmúlt éveim leginkább a tragikomikus ismerkedésekről, a befuccsolt randikról és az elbaltázott kapcsolatokról szóltak. Sokáig másokat hibáztattam a saját kudarcaimért.

A sorozatos csalódások és mellényúlások után elkezdtem ellenségként kezelni az utamba sodródó hímneműeket. Úgy viselkedtem, mintha egy önjelölt igazságosztó lennék, akinek ez a küldetése, és alig várja, hogy lecsapjon a bűnösre. Ráadásul még élveztem is ezt az egész büntetősdit. (Ahogy visszagondolok ezekre a jelenetekre, pofon tudnám vágni magam.)

Egy idő után annyira elhatalmasodott rajtam a méreg, hogy már észre sem vettem a jót. Eleve abból indultam ki, amikor megismerkedtem egy potenciális jelölttel, hogy előbb-utóbb úgyis kiderül róla valami. Ha pedig nem találtam semmit, akkor különféle ürügyeket kreálva próbáltam megmagyarázni az agyamnak, hogy az illető miért nem passzol hozzám.

A terapeutámmal való munka során sok emlék jött elő olyan szituációkról, amelyekben szörnyen megbántva és megalázva éreztem magam. Talán (legalábbis részben) ezeknek köszönhető, hogy az elmúlt években furcsa kettősséggel éltem a napjaimat: egyszerre akartam tartozni valakihez és megőrizni a féltett függetlenségemet.

Közben pedig mindvégig tagadásban éltem, nem tudtam szembenézni az igazsággal - így védekeztem. Ha beismertem volna, hogy haragszom a férfiakra, és ezt mérges, durcáskodó lázadással kompenzálom, akkor szembementem volna azzal a szereppel, amit felvettem. Nulla önbizalom, elveszett remény, belső meghasonlás - ez lettem én.

Forrás: Shutterstock

Gyomorba vágó élmény volt, amikor lassacskán felismertem, hogy még nem állok készen az elköteleződésre, hiába bizonygattam az ellenkezőjét. Az utolsó kapcsolatom tökéletes példa erre. Robi felbukkanásával úgy tűnt, végre vége szakad a korábbi pechsorozatnak. Okos, szerény, elképesztően figyelmes fickó volt, akiben meg lehetett bízni.

Én hülye mit csináltam? Elüldöztem magam mellől az állandó hisztijeimmel és követelőzéseimmel. Most már tisztán látom, milyen kibírhatatlan voltam. Egy igazi fúria, aki azon ügyködik, hogy mindenki életét megkeserítse - ha már az övét is tönkretették. Azt is tudom, hogy egy csomó minden hiányzott belőlem ahhoz, hogy jó társ lehessek.

Nehéz út áll előttem, aminek még az elején vagyok. Sokat kell még tanulnom arról, hogyan nem kell önzőnek lenni, és hogyan kell egyenrangú félként tekinteni a másikra. Meg kell tanulnom elengedni a félelmet, a haragot, bármit, ami mérgezi a lelkemet. Meg kell tanulnom újra bízni a saját értékeimben, csak akkor tudok majd bízni a páromban is. Nem alapozhatok hosszú távú kapcsolatot arra a sértett, harcias valakire, aki minden férfira ellenségként tekint.

Az elmúlt évek történései elég nagy pofonok voltak ahhoz, hogy belássam, változtatnom kell a viselkedésemen. Ebben a verziómban tutira nem fogok kelleni senkinek, ezért muszáj újraterveznem a viszonyomat önmagammal és a férfiakkal is. Azzá az odaadó, őszinte és kedves nővé kell alakulnom, akire én is vágynék fordított helyzetben. Azzá, aki képes szeretni és szeretve lenni. Mert addig, amíg képtelen vagyok szembenézni a múltam árnyaival, folyton boldogtalan leszek.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?