Üzenet a lányhoz, aki valaha voltam...

A minap rendezgetés közben a kezembe akadt egy fotóalbum. Még az a varrott szélű, fényes műanyag borítású, fekete lapokkal bélelt. Egy halom kép hullott ki belőle.

Az évtizedek alatt úgy engedte el a vaskos lap a rögzítőanyagot, ahogy én engedtem el kezek sokaságát, amik segítő szándékkal nyúltak felém. A lábam elé hullott egy kép. Betegesen vékony, nyúlánk lány volt rajta, a nyolcvanas évek divatja szerint öltözve, arcán vaskos festékréteg, hajában tupírpókok tömkelege. A távolban a Balaton vize hullámzott, nyár volt - jól emlékszem, igazi, fiatalszagú nyár.

Nézem ezt a lányt, aki emeli a lábát, hogy kilépjen a nagybetűs Életbe, és már száguldok is vissza a jelenbe. Azon gondolkodom, mit is ígértem én ennek a lánynak. Nem azt az életet, amit ezidáig éltem. Ha kapnék egy percet, és eléállhatnék a mai tudásommal (ami közel sem elegendő), mit mondanék neki? Mit rámolnék bele a lelke tarisznyájába ez az egyetlen perc alatt?

Talán azt, hogy sokkal kevesebb dolgot vegyen a szívére. Legyen fontos magának, és az esze intésére is hallgasson, ne csak a szíve súgására! Sokkal tudatosabban élje az életét, és tanulja meg időben, hogyan legyen megértő: képzelje magát a másik helyébe! Hogy a szavakat tetteknek is követniük kell, különben csupán porhintés minden ígéret.

Talán azt is, hogy legyen benne fenntartás, és hallgasson arra a kis vészcsengőre, amely ott kalimpál hátul, ha rossz irányba menne. Hogy vegye komolyan anyja korholását, mert a jövőjét tényleg most alapozza meg...

Sose vesszen el úgy az érzéseiben, hogy a körülötte lévő világot teljesen figyelmen kívül hagyja! Az élete múlhat rajta. Mert míg az érzelmek fogságában őrlődik, elfuthat mellette ezer lehetőség, vagy letarolhatja egy váratlan helyzet. És mire a valóság helyre rántja az agyát, már késő lesz. A túl erős érzelmek hajlamosak befogni a szemünket, a fülünket.

Forrás: Shutterstock

Hogy sokkal előbb merjen kiállni magáért! Hogy ne rettentse el, ha alulmarad, mert onnan már csak felfelé lehet menni, tanulság batyuval a hátán. Hogy szeresse magát. Tudja, hogy a szerelem szép, de nem minden. A csalódásokat pedig az idő begyógyítja majd, nem kell mindegyikbe belehalni.

Többször ölelje azt, akit szeret! A forró fejét hűtse le, és legyen képes a türelemre! Talán azt is, hogy mihamarabb legyen képes magát, és a vele történteket kívülről látni. És menjen az álmai után! Merjen álmodni! Legyen bolondos, ne törődjön azzal, ki látja, vagy ki mit szól - önmaga legyen, a megfelelési kényszert dobja a tűzre!

A fényképet visszateszem a helyére, őrizze a kopott album - és közben bocsánatot kérek a lánytól ott a Balaton partján, hogy nem tartottam magam ahhoz, amit sok-sok évtizeddel ezelőtt ígértem neki. Megfogadom, hogy legalább az életem további részében igyekszem teljesíteni.

Ha beszélhetnék most vele, vajon hallgatna rám? És mi meghalljuk-e a múltból felbukkanó hangot? "Nem ezt ígérted..." Mindenkinek van egy fényképe, ahol fiatal, és éppen kilépni készül a nagybetűs Életbe. Ha találkoznál az akkori önmagaddal, te mit mondanál neki, mielőtt végleg bezárul az album...?

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?