Elűztem magamtól a tökéletes férfit!

Milán (persze nem ez az igazi neve) maga volt a megtestesült tökély. Kedves, okos, szellemes és sármos, minden nő álma. Siklóernyőzött. Lovagolt. Nagyon jó üzleti érzékkel rendelkezett. Imádta a gyerekeket és az állatokat.

Ugyanúgy rajongott a skandináv krimikért, ahogy én. Az egész lénye valami megfoghatatlan nyugalmat árasztott, és olyan kisugárzása volt, amitől szinte azonnal biztonságban éreztem magam. A barátnőim folyton azt hajtogatták, hogy milyen szerencsés vagyok, amiért rátaláltam erre a díszpéldányra, aki a kihalófélben lévő "talpig úriember" kaszthoz tartozik.

Milán rengeteg módon bizonyította szerelmét. Hol egy gyönyörű rózsacsokorral, amit a munkahelyemre küldött, hol egy romantikus hétvégi kiruccanással. Hol a kedvenc ételeimből összeállított vacsorával, hol kényeztető masszázzsal lepett meg, mert tudta, hogy mennyire kikapcsol az ilyesmi. Folyton kitalált valamit, hogy kimutassa, fontos vagyok neki. Amikor ágynak estem lázasan, teát főzött, bebugyolált egy meleg takaróba, sőt, még orvost is akart hívni, de lebeszéltem róla.

Amikor meséltem neki egy történetet valamiről vagy valakiről, komolyan figyelt rám. Érdekelte, amit mondok, nem csak hallgatott és hümmögött, mint az előző pasijaim. És nemcsak engem bátorított arra, hogy szabadon fejezzem ki az érzéseimet, hanem a sajátjairól is mindig nagyon nyíltan és őszintén beszélt. Igazi főnyeremény volt, anyámat is teljesen elbűvölte, pedig korábban egyik párom sem tetszett neki.

Sorolhatnám még hosszan az erényeit, de a lényeg, hogy a karizmájával mindenkit levett a lábáról. Egyszerűen hibátlan volt. Vagyis csak lett volna... Mivel valamilyen oknál fogva a WOW hatás nálam elmaradt - és most hiába szeretnék, nem tudok olyat mondani, hogy ez vagy az hiányzott belőle. Ezerarcú karakter volt, tele ötlettel, lendülettel, mégis unatkoztam mellette.

Forrás: Shutterstock

Az állandó bókok, az apró meglepetések, a szenvedélyes szeretkezések ellenére nem éreztem azt, amit éreznem kellett volna. Nem tombolt bennem szédületes eufória, és nem repkedtem két méterrel a föld felett rózsaszín mámoros ködben, amikor együtt voltunk.

Rettenetesen haragudtam magamra, amiért nem tudtam viszonozni a szeretetét. Olyan ajándékként érkezett az életembe, amit soha nem terveztem megszerezni, mégis megkaptam. Tudtam, hogy ő a lehető legjobb "férjanyag", de a szívem mélyén azt is tudtam, hogy sosem leszek boldog vele. Lépnem kellett, mielőtt még több időt vesztegetek rá, és mindkettőnknek késő lesz.

Ám féltem elmondani az igazságot, úgy éreztem, mintha én lennék a legrosszabb ember a világon. Valahányszor a közelembe került, elfogott az idegesség, csak nehezen tudtam megállítani a kezem remegését, és egyetlen szót sem bírtam kinyögni. "Mi a fene bajom van nekem? Más összetenné a két kezét, én meg nem tudom értékelni, hogy valaki - mit valaki, egy igazi FÉRFIISTEN - a nagybetűs Nőt látja bennem? Ennyire hülye nem lehetek!" Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben.

Hetekig gyötrődtem emiatt, aztán szépen lassan ráébredtem, hogy az önostorozásnak semmi értelme. Igen, szerettem volna tiszta szívből mondani Milánnak, hogy szeretem. Szerettem volna hozzámenni és gyereket szülni neki. De nem akartam belerángatni egy álidillbe sem őt, sem pedig magamat, mert akkor minden egyes nap hazugságban kellett volna élnem, amire képtelen lennék.

Hálás vagyok, amiért megismerhettem őt, de időközben világossá vált számomra, hogy valószínűleg egy tökéletlen férfira van szükségem. Lehet, hogy az illető nem lesz olyan fantasztikus az ágyban, mint Milán. Lehet, hogy utálni fogja a borongós hangulatú északi krimiket. Lehet, hogy még egy tojást sem tud rendesen elkészíteni, és szürcsölve issza majd a kávéját. De ő lesz az, aki úgy illeszkedik majd hozzám, mint egy hiányzó darab a nagy puzzle-ba.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?