Nem tudok szabadulni az emlékedtől!

Majdnem egy év telt el azóta, hogy mindenféle magyarázat nélkül elhagytál. Azt mondják, az idő feledteti a rosszat és tompítja a szenvedést. Ez az egész egy nagy hazugság, mert vannak olyan sebek, amik sohasem gyógyulnak be teljesen.

Mióta elmentél, üresnek és kifacsartnak érzem magam. A szívem darabokban. Érzem, ahogy felhalmozódott bennem a rengeteg keserűség, és nincs erőm szembeszállni ezzel a kínlódással. Nehezen alszom el, és minden porcikám fáj, amikor felébredek. Még ennyi idő után is folyton rólad álmodom - nappal is, éjjel is.

Levendulaillatú nyarakra emlékszem, mikor kifeküdtünk a Duna-partra napozni, és hallgattuk a hullámok morajlását. Esténként mindig együtt főztünk valamit, aztán szeretkeztünk, és igazán boldogok voltunk. Bármerre járok, bárhol vagyok, képfoszlányok villannak fel előttem a közös időkről. A házban is minden olyan, mintha csak elugrottál volna valahová.

A fotók a nappaliban a közös utazásainkat idézik vissza, a hálószobában még mindig érzem a parfümöd kesernyés illatát. A sarokban ott van az a gyönyörű maori szobor, amit Új-Zélandról hoztál, képtelen vagyok a szekrény mélyére süllyeszteni. De a legfélelmetesebb talán mégis az, hogy a tükörképemről is te jutsz eszembe. Mert a kapcsolatunk alatt mindig azzal a tudattal néztem a tükörbe, hogy ma vajon mennyire tetszem neked. Vagyis a saját lényem is folyton emlékeztet az irántad érzett szerelemre.

Forrás: Shutterstock

Tudom, hülye vagyok, annyit sem érdemelnél, hogy gyűlöljelek. De nem tudlak gyűlölni, épp ellenkezőleg. Most is ugyanúgy kívánlak, mint régen. Vágyom az érintésedre. Az ölelésedre. A mosolyodra. A hangodra. Nélküled úgy érzem magam, mint egy eltévedt szellem, aki nem érti, hogy hová került és mi történik vele. Nélküled félek. Ahogyan a szívembe mar a hiányod kísértete, tör elő belőlem a tehetetlenség szülte harag. Miért nem tudlak elfelejteni? Mikor nem tudlak nem szeretni? Bárcsak okosabb lennék, hogy kitaláljam, hogyan tudnám enyhíteni a gyötrelmeimet! Hisz a tudatom mélyén tisztában vagyok vele, hogy sosem jössz vissza.

Az elmúlt hónapokban próbáltam ismerkedni másokkal. Akadt néhány férfi, akikkel találkozgattam, de már egy ártalmatlan érintéstől is rosszul lettem. Egész idő alatt csak te jártál a fejemben, és amit elveszítettem. Rájöttem valamire. A szakításunkban nem az a legrosszabb, hogy romba döntötted az álmaimat, hanem az, hogy magaddal vitted a lelkemet.

Teljesen kétségbe vagyok esve. Ez az állapot, amiben vagyok, amivel küzdök, felemészti minden erőmet. Most a jövőm a tét. A boldogságom. Arra kellene valahogy koncentrálnom, hogy végleg kiűzzelek a fejemből. Pokolian nehéz feladat, de már nem tudom visszafordítani a dolgokat. Muszáj lenne valahogy továbblépnem és újjáépítenem önmagamat, a hitemet. Amíg ilyen élénken élsz bennem, addig másnak nem lehet esélye. És így nekem sincs esélyem arra a szerelemre, amit megérdemlek.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?