Olyan pasikat választottam, mint amilyen az apám...

Január elseje volt, új év, évtized, új kezdet. Lilla mégis szomorúnak és végtelenül fáradtnak érezte magát. Nem volt ereje örülni, sem jobbat remélni annál, mint amiben eddig volt része.

Egy hihetetlenül kemény évet hagyott maga mögött, és hiába várta már hetekkel ezelőtt, hogy vége legyen, most mégsem érzett semmi lelkesítőt. Sem erőt, sem hitet, de még vágyat sem, hogy elkezdje a következő napot. Kinézett az ablakon, majd váratlanul egy mondat villant be az agyába, amelyet húsz évvel ezelőtt hallott.

"Őt már nem kellett volna vállalnunk!" - csúszott ki apja szájából egy oldottabb hangú családi beszélgetés során. A férfi tudomást sem vett arról, hogy a kislánya, akiről beszél, ott ül a mellette levő széken. Hogy éppen az ő életéről mondott ítéletet, és értékelte semmire. Kiderült, hogy ő csak az édesanyjukat szerette, de nem vágyott gyerekre, főleg nem kettőre! Csakhogy erről nem tájékoztatta a feleségét sem, most pedig az egész család előtt vallott színt. Lillának borzasztóan fájt ezt hallani, de akkor úgy tűnt, édesanyja ölelése, puszija feledtette vele ezt a kegyetlen mondatot.

Ám most kiderült, hogy örök lenyomatot hagyott a lelkében. Harminckét évesen döbbent rá arra, hogy apja elutasítása életének minden napjára és az összes kapcsolatára hatással volt. Folyton olyan férfiakat választott, akik nem tisztelték, alárendeltként kezelték, bántották. Ő pedig mindig úgy érezte, hogy túl kevés, hogy hiába ad százötven százalékot, akkor sem lesz elég jó, szép, értékes...

Pedig gyönyörű volt, kedves, okos, tehetséges, a párjai mégis ugyanolyan kegyetlenséggel rúgtak bele, ahogyan az apja. A felhők mögül kibukkanó napsugarak fénye hozták ezt a felismerést, ahogyan a többi apró részletet, emléket is - amelyek, mint egy kirakós darabjai, tökéletesen illeszkedtek egymáshoz.

Forrás: Shutterstock

Most döbbent rá arra, hogy nemcsak a férfiakat választotta meg rosszul, hanem a főnökeit is, akik a magánéletbeli fájdalmait tovább mélyítették azzal, hogy folyton elvárták tőle, hogy alázatos legyen. Ne higgyen túl sokat magáról, hiszen bármikor lecserélhető. Elutasítóak, ridegek, kegyetlenek voltak valamennyien. A két fronton történő bombázásnak pedig még a legkeményebb páncél sem tud ellenállni.

Lilla azt vette észre, hogy egyre erőtlenebb, egészen addig, míg azt a vészjóslást nem kapta, hogy nagy baj lesz, ha nem változtat az életén. Így aztán eltökélte, hogy szakít mindennel és mindenkivel, ami vagy aki visszahúzta, energiát és figyelmet vont el tőle.

Újév napján mégis szomorúbb volt, mint előtte bármikor, mert ekkor jutott el a felismerésig, hogy minden az apja elutasító viselkedéséhez vezethető vissza. Ezért alakult ki benne, hogy nem elég értékes, hogy sokkal többet kell nyújtania mind a magánéletben, mind pedig a munkájában ahhoz, hogy értékeljék. Zokogni kezdett, amit fél órán keresztül nem tudott abbahagyni, a szemei már fájtak, mikor az utolsó könnycsepp kicsordult. Aztán megkönnyebbült, mintha egy nehéz tehertől sikerült volna megszabadulnia.

Elővette a telefonját, és elkezdte törölni az olyan személyek nevét, akik bántották, nem értékelték. Majd a naptárra nézett, és elmosolyodott, mert rájött, mégis teljesült a vágya: új év, új kezdet. Igaz, kicsit másként, mint ahogyan tervezte, sokkal több könnyel és szenvedéssel. De ha ez volt az ára annak, hogy boldog legyen, akkor túl kellett esnie rajta. A múlt változatlan marad, sebekkel, hegekkel, de a jövőt sokkal magabiztosabban tervezheti az új ismeret birtokában. A legfontosabbak nem mások lesznek, hanem ő maga, a saját boldogsága és egészsége.

Nyitókép: Shuttertsock

Ezek is érdekelhetnek