A szakítás nemcsak veszteség, de erőforrás is lehet.

P.-vel (az egyszerűség kedvéért nevezem így az exemet) 6 év után döntöttünk úgy, hogy külön utakon folytatjuk. Nem volt drámázás, ajtócsapkodás, nagyjelenet, normális hangnemben beszéltük meg a dolgainkat.

A békés szakítást valószínűleg elősegítette, hogy az érzelmeink lassan hűltek ki egymás iránt, és szinte észrevétlenül alakultunk át barátokká. Az utolsó együtt töltött esténk sok mindennek nevezhető, csak szokványosnak nem. Minden alkalommal, amikor eszembe jut, érzem, ahogy melegség járja át a szívemet. Emlékszem, egy nagy sushi tálat rendeltünk, kibontottunk egy üveg rozét, nevetgéltünk, felelevenítettük a régi emlékeket.

Aznap éjjel egy ágyban aludtunk, és úgy fonódtunk össze, mintha az életünk múlott volna rajta. Ez volt az utolsó szeretkezésünk. Illetve talán nem is volt szeretkezés, inkább egy ölelésbe csomagolt elköszönés. Másnap még közösen megreggeliztünk, aztán P. összepakolta a holmiját és elköltözött. Szerencsére utána is nagyon jó viszonyban maradtunk, azután még inkább, hogy megszületett az első gyermeke.

A mi elválásunk tényleg szép volt, de nem akarom bagatellizálni a szakítással járó kínzó érzéseket. Aki már életében legalább egyszer átélt hasonlót, az tudja, hogy a sebek bizony iszonyúan tudnak sajogni. Nekem is fájt akkor a lelkem, de igyekeztem előre tekinteni, nem hátra. Tudom, furcsán hangzik, de a következő hónapokban mégis egyfajta megkönnyebbülés lett úrrá rajtam.

Mert egyrészt vége szakadt valaminek, ami már jó ideje nem haladt sehová. Másrészt erősebbnek éreztem magam, mint korábban bármikor, és végre képesnek arra, hogy megteremtsem az egyensúlyt a belső világomban. Az elengedés mindig nehéz feladat, de nagyon sokat tanultam ebből a kapcsolatból. Magamról, a férfiakról, a szerelemről.

Forrás: Shutterstock
  1. Régebben nem volt elég önbizalmam, és állandóan azt vártam a páromtól, hogy bizonygassa a szeretetét. Utólag viszont rájöttem: a vitáink nagy része abból eredt, hogy nem becsültem eléggé a saját értékeimet, erősségeimet. Most az a dolgom, hogy leszámoljak azokkal a tudatalatti mintákkal, amelyek akadályozzák a fejlődésemet.
  2. Egy kapcsolat elvesztését nemcsak gyászolni kell, hanem ünnepelni is. Hiszen minden élethelyzet-változás lehetőséget jelent. Lehetőséget a tanulásra, az önreflexióra, a jobb választásra. Nem volt könnyű elfogadni a tényt, hogy a kettőnk története véget ért. Ám idővel a negatív érzéseim csillapodtak, és ahogy jobban ráláttam a dolgokra, világossá vált, mit rontottam/rontottunk el. Ez a felismerés sokat segített a továbblépésben.
  3. Az élet túl rövid a kompromisszumokhoz, ezért megengedhetem magamnak, hogy kilépjek egy olyan helyzetből, ami már nem szolgálja a boldogságomat. (És másoknak is ezt tanácsolom.)
  4. A szakítás új lendületet adott ahhoz, hogy nyitottabban, bátrabban vágjak bele a párkeresésbe. És most bizakodva nézek a jövőbe.
Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?