Attól félek, hogy elfelejtettem, mit jelent igazi nőnek lenni...

Nem tudom, mit szeret bennem a férjem. Azt tudom, hogy miért szeretett bele 8 évvel ezelőtt abba a tetterős, elegáns, nőies, lendületes, okos, jókedvű lányba, aki voltam. De most?

Most sokszor érzem, hogy én biztos elhagynám magam, ha tehetném. Csak én magamhoz vagyok láncolva a biológia összes törvénye szerint. Nem mondom, hogy nem szeretem magam, csak valahogy úgy vagyok magammal, mint azzal a régi karácsonyi abrosszal, ami már tiszta gyertyaviasz meg zsírfolt, és a széléből is lógnak cérnadarabok: annyi sok jó emlék kötődik hozzá, olyan sok örömet okozott, és egy tisztes "szolgálat" alatt rongyolódott használhatatlanná - így hát egyfajta furcsa nosztalgikus tisztelet miatt nem dobom ki. Hát ez volnék én?

Percenként változik bennem sok érzés: két perce még jól felhúztam magam, hogy majd jönnek a szemétkedő kommentek, hogy "Hát tetszett volna a cikk szerzőjének nem elengedni magát, és nem kanapén ülve fánkot zabálva kakis pelussal a kezében búcsút inteni a nőiességének!" Ilyenkor a fejemben jól megvédem magam, hogy dehát sportol(gat)ok is, figyel(get)ek a kajára, nem lófrálok (túl sok napig) zsíros hajjal, szőrös lábbal.

És ha már egész nap melegítőben vagyok, legalább beszereztem pár csini darabot a rend kedvéért. Meg amúgy is, amennyi fejem fölött összecsapó hullámot én az elmúlt 5 évben meglovagoltam, hát csinálja utánam, aki bírja!

Aztán rám tör a lelkiismeret-furdalás, hogy azért nem konzekvensen, hibapont nélkül "törődök" magammal. Vannak napok, amikor vagy a lakás, vagy a gyerek, vagy én, vagy a munka lesz rendbe rakva. És eleve kettőt lehet választani, de én mégis belepasszírozok hármat. És sok olyan nap van, amikor bizony a kieső negyedik az én vagyok. Ha 7 darab ilyen nap összejön, az bizony egy hét toprongyosság...

Forrás: Shutterstock

Igen, amikor épp "hullámlovagolok" igenis van, hogy azt érzem, ha nem eszem meg azt a második zsemlét (bűnös fehérlisztből), akkor vagy a gyerekemmel, vagy a férjemmel fogok üvölteni, vagy világgá megyek. Akkor már inkább a zsemle... És azt hiszem, ez normális. Az élet ilyen: néha ezt-azt el kell engedni, amíg más dolgokat elrendezünk. Kellenek "csaló napok".

Csak amikor nehéz életszakaszokban már olyan sok a csaló nap, hogy az egyik a másikat éri, felmerül benned, hogy te egy csaló vagy. És az, aki te eddig voltál egy nagy csalás. Egy átverés.

Aztán persze eltelik két perc, és megint ott tartok, hogy hát oké, nem tökéletesen, de 70%-osan kézben tartok mindent. Sőt, még arra is jut időm, hogy kb. tájékozott, kb. érdeklődő, kb. kedves, kb. jó barát, kb. jó beszélgetőtárs legyek. Csak aztán valaki átküld egy fényképet, amin én is szerepelek, és én csak nézem: ki ez a nő...?

Azt mondják, egyszer majd jönnek a "szürke hétköznapok", és akkor azokat pont ilyen "rendbe teszem magam" dolgokkal lehet megtölteni. És azt mondják, ne legyek szigorú magamhoz, és adjak időt magamnak. Azt mondják, higgyek magamban, és az, hogy most nem sikerül úgy, ahogy akarom, nem azt jelenti, hogy sosem fog. Ez csak annyit jelent, hogy nem most van itt az ideje. Ha itt lesz, higgyem el, hogy menni fog, és addig elég, hogy megteszem, amit tudok. Pontosabban a férjem mondja ezeket.

Hogy mi a cikk tanulsága?

Hát nem sok. Esetleg annyi, hogy talán ezeket a sorokat olvasva van, aki ugyanúgy sír, mint most én. Siratja magát. Azt, aki volt, aki helyett most egy szürke, morgós - ne adj Isten káromkodós -, görnyedt, fakó és dagi nő néz vissza a tükörből. Én szerencsés vagyok, mert van, aki akkor is szeret, ha én magamat épp nem. Én szerencsés vagyok, mert van, aki elmondja nekem százszor, hogy "adj időt magadnak, és sikerülni fog". De talán azok, akik velem sírnak most, nem mind ilyen szerencsések. Ezért én most azt szeretném mondani nekik, hogy:

adj időt magadnak, és sikerülni fog

adj időt magadnak, és sikerülni fog

adj időt magadnak, és sikerülni fog

adj időt magadnak, és sikerülni fog

adj időt magadnak, és sikerülni fog

adj időt magadnak, és sikerülni fog

adj időt magadnak, és sikerülni fog

adj időt magadnak, és sikerülni fog

adj időt magadnak, és sikerülni fog

adj időt magadnak, és sikerülni fog

adj időt magadnak, és sikerülni fog

adj időt magadnak, és sikerülni fog

adj időt magadnak, és sikerülni fog

adj időt magadnak, és sikerülni fog

adj időt magadnak, és sikerülni fog

adj időt magadnak, és sikerülni fog

adj időt magadnak, és sikerülni fog

adj időt magadnak, és sikerülni fog

...

Forrás: Mudra László
Még több cikk Lillától!
Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Lilla stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy ne olvass tőle még többet. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek