Majdnem elhittem neked, hogy semmit sem érek!

NeoCitrant szürcsölve, puha pokrócba takarózva próbálom túlélni az év eleji melankóliát. Három hete nem láttalak, nem beszéltünk, de nem hiányzol. Pedig mindenki a mi szimbiózisunktól volt rosszul a városban.

Ők nem tudták a sötét titkokat a háttérben. Csak annyit láttak, hogy szemérmetlenül együtt nyomjuk az estéket, a nappalokat, a bevásárlást, a borzasztó nagy kajálásokat. A valóság pedig az, hogy én túl sokszor féltem, te pedig túlságosan a fejemre nőttél.

Sokféle kapcsolat van, sok kéz kellene a sajátom mellé, hogy összeszámolhassam őket. Van az, amikor jóban vagyunk, de nem osztanám meg veled életem legsötétebb titkait. Van, amikor mindent tudsz a másikról. Van, amikor a barátság kicsit lazul, de azért a lelked mélyén érzed, hogy bármikor számíthatsz a másikra. És van a miénk, ami bárcsak soha, de soha ne kezdene bele egy újabb ördögi körbe!

Amikor valaki egy bántalmazó kapcsolatban él, a külső szemlélők nem értik, miért nem lép már ki. Mi olyan nehéz abban, hogy azt mondd: "vége, nem akarlak többé látni"? Igazán szégyellem, hogy pár éve még én is azt hittem, ez ilyen könnyű. Hiszen ha valaki fizikailag és/vagy lelkileg bántalmaz, azt szimplán el kell hagyni. Hátat fordítani, vissza se nézni, csak a rossz emlékeket felidézni, ha előtör benned a hiány legkisebb hulláma is.

Ám sajnos a valóság sosem ilyen egyszerű, ahogy elképzeljük. Amikor már a torkodig ér a mocsár, akkor jössz rá, hogy hiába fulladsz bele, nem tudod, melyik irányba kezdj menekülni. Mert szeretnél kilépni, tényleg. De félsz - és ez nem az a félelem, mint amikor meglátsz egy pókot a falon. Félsz attól, hogy nem érti majd meg, hogy újra csak te leszel a hibás, ahogy eddig is te voltál mindenért.

Forrás: Shutterstock

Mert nem beszélsz úgy, ahogy kellene. Nem úgy jársz, ahogy illene. Nem úgy fejezed ki magad, hogy az méltó legyen. Persze a végén már a saját lábadban botlasz meg a rohadt nagy nyomás miatt, mert már megint rosszul pakoltad egymás mellé a szavakat. "Mi a francért nem tudsz másképp hangsúlyozni? Te tényleg nem tudsz viselkedni az emberek előtt?"

A para ott kezdődik, amikor elhiszed, hogy ő faragott belőled élhetőbb személyt, akit elvisel a külvilág. Mert amúgy a saját személyiséged nem túl lenyűgöző, de csiszolt rajtad annyit, hogy ne legyél teljesen elviselhetetlen. Persze az ő varázslatos énjéhez soha nem fogsz felérni, mert csak ő tudja igazán, hogyan kell az emberekkel bánni. És ez mekkora igazság.

De tessék, itt vagyok most nélküled, és semmi sem csillog, nincsenek dicsérő hangok, senki nem veregeti meg a vállam, hogy milyen ügyes voltam. Pedig mikor egy-egy vita után nem beszéltünk, mindenkitől azt hallgattam, hogy mennyivel normálisabb vagyok, mióta nem lógok veled.

Akkor azt hittem, hogy az embereknek nem kell a belevalóság, itt mindenki olyan unalmas. Nem értik, hogy mi ketten egy extra kategóriába tartozunk. Mint egy kib.szott Bonnie és Clyde film. Csakhogy én nem bírom az akciót, te meg nem bírod, ha nem pörög az élet körülötted. Sok vagy már nekem.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?