Más férfi, ugyanaz a probléma - ismétlődő párkapcsolati minták

Gyűlölök és szeretek

- Gyűlölöm! Átkozom a napot, amikor megismertem – sziszegte a vörös, göndör hajú lány, míg egy sós könnycsepp hullott az előtte gőzölgő, csészényi earl gray teába.
- Hiszen te szakítottál vele... - szúrta halkan közbe az idősebb nő, aki vele szembe ült. A haja már szürke, a tartóján kontyba fogta, a szeméből bölcsesség sugárzott.
- De Mama! – szisszent fel a lány. – Nem volt más választásom!
- Tudom, Szívem és jól is tetted, hogy kiadtad az útját. Nem volt hozzád való. Ő sem. De tudod... máskor... jobban figyelhetnél – súgta halkan, szeretettől elfúló hangon.
- Mi az, hogy jobban figyelhetnék?

A lány kirántotta a kezét az anyjáéból és idegesen beletúrt sűrű, göndör hajzuhatagába, miközben el sem hitte, hogy őt most kioktatják. Pont most, amikor a legsebezhetőbb. Pont most, amikor szakított élete szerelmével.

- Nem erre van most szükségem, Mama – jelentette végül ki.
- Értem és tudom, de már két hete a szakításnak és szerintem a kapcsolat meggyászolását követően nem ártana levonni némi következtetést belőle.
- Milyen következtetést? Szemét alak volt, megcsalt. Ezen nincs mit ragozni. Te sem hagynád, hogy átverjenek, nem?

A hangja támadóvá vált, pedig érezte, hogy az anyjának igaza lehet és nem ártana egy kicsit elmélkedni az egészen. Nem Zolin feltétlenül, azon nincs mit gondolkodni. Inkább Zolin, Viktoron és Dénesen. Az elmúlt öt évben ezzel a három fiúval járt és mindhárom őrült szerelemnek indult. Dénes dobos volt, Viktor színész, Zoli pedig festőművész.

- Min kéne gondolkodnom? Milyen következtetést kéne levonnom? Hogy a férfiak mind szemetek? – fakadt ki, majd gonosz nézéssel hozzáfűzte: Talán Apa is? Vagy ő az egyedüli kivétel? Nekem meg csak ezek a megbízhatatlan idióták maradnak?
- Édes lányom, ne rajtam töltsed ki a haragodat – vált erélyessé az anya hangja, majd miközben töltött magának még egy csésze teát arra gondolt, fejére nőtt a gyerek. Hirtelen őt is elöntötte a pulykaméreg, de tudta, hogy ez csak provokáció, így gyorsan le is nyugodott. Provokálja a lánya, mert bár tudja ő is az igazságot, látja már az összefüggéseket,

újra és újra és újra. Hát akkor legyen, majd ő kimondja.

- Apropó, férfiak. Apád, soha nem védte le jelszóval a telefonját...
- Na persze, mert a ti időtökben még nem is volt csak vonalas telefon – rántotta meg a vállat a lány és lebiggyesztette a száját.
- Valóban. Mégis, ha tudta, hogy nem ér haza a megbeszélt időpontra, akkor felhívott. Vonalason.
- Azok más idők voltak. Most már ez nem szokás. És különben is, nem ellenőrizgethetjük állandóan a másikat. Meg kell bíznunk egymásban.
- Értem, de én nem szívesen izgultam volna éjjelente, hogy vajon mi lehet Apáddal. Baleset érte? Megtámadták? És ha jól emlékszem, te sem szívesen virrasztottál, amikor Zolit vártad. Vagy Dénest. Vagy Viktort.

Egy sima, egy fordított

A lány hallgatott, szívéig hatoltak az anyja szavai. Tudta, hogy igaza van. Tudta, hogy az elmúlt években csupa olyan férfivel élt együtt, akik egyformák voltak. Nem külsőleg, ó nem, belsőleg hasonlítottak.

Dénesnél még gyanútlanul sodródott az eseményekkel. Nem zavarta a jelszóval lezárt telefon, laptop, hiszen mindenki védi az eszközeit. Az, hogy mindig úgy fordult, hogy nehogy rálásson a kezére, amikor beírja a kódokat, fel sem tűnt neki, csak miután egyszer Dénes telefonjáról akart pizzát rendelni, mert a sajátja lemerült. Akkor döbbent rá, hogy nem is tudja a jelszót, ám a kérdésre csak felháborodott kioktatás érkezett válaszként.
Az éjszakai kimaradozások sem ütöttek szöget a fejében, sőt a haverokkal töltött hétvégék sem, elvégre kell egy kis idő külön. Arra mondjuk gyanakodhatott volna, hogy ilyenkor sosem hívhatta fel a férfit, mindig csak ő kereste telefonon.

Viktornál már nem tetszett neki a jelszóval védett telefon, meg is kapta a kódját, ami azonban szinte hetente változott. Így voltaképpen vagy tudta a frisset vagy nem. Inkább nem. Ez akkor bukott ki, amikor képeket akart küldeni Viktor telefonjáról a sajátjára. Valahogy nem sikerült belépnie. Se akkor, se máskor. A végén már meg sem próbálta, a férfi egyébként is állandóan magával hurcolta a készüléket vagy eldugta, úgyhogy kezdett gyanússá válni a dolog. Ahogyan az is, hogy a barátnői városszerte látták az ő szerelmét hol egy szőke, hol egy barna lánnyal kávézni. Persze, amikor rákérdezett, mindről kiderült, hogy kolléga... Az meg, hogy a kávé felet egymás kezét szorongatták... Biztosan jelenetet próbáltak.

Zolinak nem volt jelszó a telefonján. Ekkorra azonban már elég gyanakvóvá vált, így megesett, hogy belekukkantott a híváslistába vagy megnézte az üzeneteket. De Zoli fedhetetlennek bizonyult. Míg ki nem derült, hogy létezik egy másik telefonja is. Meg, hogy amíg ő dolgozik, feljárnak hozzá a modelljei...

Általában meg is győzték, hogy ő gondolja rosszul a dolgokat és rémeket lát. Dénes öt hónap után kezdett gyanússá válni, mégis két évet töltöttek együtt, mire eljutott a végleges szakításig. Viktorral másfél évet járt, holott már az első évfordulójukon is más nővel randevúzott – persze ez csak később derült ki. Zoli pedig... inkább hagyjuk is.

- Azt hittem, más lesz – lehelte és most nem a harag csalt könnyeket a szemébe. – Hiába láttam a jeleket, nem akartam elhinni, hogy újra megtörténhet. Újra és újra. Azt hittem, hogy majd megváltozik értem, de nem változott meg... egyik sem. Buta vagyok...
- Dehogy, Kicsim! Miért lennél buta?
- Mert az okos ember más hibáiból tanul, én meg még a sajátjaimból sem vontam le az egyértelmű következtetést. De innentől kezdve másképpen lesz. Ígérem!

Nyitókép: Shutterstock