Közösségi élet régen és most: mi még okoskütyük nélkül, a parkban nőttünk fel

Bármerre járok, elképedek, mennyien használják az okoskütyüket. Kortól és nemtől függetlenül, gyakorlatilag

Persze, sokan azzal védekeznek, hogy a munkájuk része, de ha most mélyen magadba nézel, és megnézed a telefonodban, mennyi időt töltesz például a közösségi oldalak böngészésével, hamar rájössz, hogy olyan alap dolog lett a telefon nyomkodás, mint a levegővétel.

Okoskütyük, internet régen és most

Egyre többször találkozom azzal, hogy egészen pici kortól kezdve a gyerek elé van téve az okostelefon vagy a tablet, éttermekben is, és amíg anya meg apa - jobb esetben - beszélgetnek egymással, a gyerkőc mesét néz, a nagyobb gyerek pedig TikTokozik, vagy YouTube-on néz valami förmedvényt. Sőt, ismerek sajnos olyan anyukát is, aki kiskorától kezdve arra szoktatta a kisfiát, hogy evés közben tabletezhet, és bár Beni már 5 éves, nem hajlandó úgy enni, hogy nem megy valami mese a tableten...

Amikor én voltam gyerek, azt sem tudtam, mi az az internet, 12 éves lehettem, amikor a szüleim úgy döntöttek, hogy beköttetik a házba. Óriási dolog volt, főleg úgy, hogy van egy hat évvel idősebb nővérem, így mondanom sem kell, hogy nem sok esélyem volt gép elé ülni. Arra már nem emlékszem, milyen oldalakat böngésztem először, de tudom, hogy a tesóm chat szobában beszélgetett az osztálytársaival, én pedig tátott szájjal néztem, hogy lehet ez.

Később, tinédzserként felregisztráltam az Iwiw-re és a MyVipre. Imádtam, hogy feltölthetek magamról néhány fotót, az volt a cél, hogy minél több ismerősöm legyen, és persze ott volt az MSN, ahol a barátaimmal csevegtem. Rezgettük egymást, matricákat küldtünk, de nem ültem a gép előtt órákon át, az okostelefon pedig kimerült egy régi, színes kijelzős Sagem MY X-5m-ben, amit a nővéremtől örököltem.

A nagy szünetben infrával küldtük egymásnak a csengőhangokat, aztán jobb esetben átment, rosszabb esetben pedig az utolsó pillanatban kiírta a telefon, hogy nincs elég hely rajta. Amikor találkoztunk, tényleg egymással foglalkoztunk, beszélgettünk, nem pedig a telefonunkat nyomkodtuk. Nem mondom azt, hogy a mai gyerekek nem töltenek el elég hasznos időt egymással, de az biztos, hogy minőségben nagyon más az együtt töltött idő.

A mostani 7-8 éveseknek sokszor okosabb telefonjuk van, mint nekem 27 évesen, és jobban kezelik a közösségi felületeket, mint én. Már a 3 évesek is csukott szemmel tudják, hogy kell arrébb léptetni a hirdetést, vagy azt, hogyan kell megkeresni YouTube-on a kedvenc meséjét, ami ijesztő, hiszen sem írni, sem olvasni nem tudnak még. Arról nem beszélve, hogy a 8-9 éves gyerekek simán fent vannak a közösségi oldalakon, pedig fogalmuk sincs, mennyi veszélyt rejt.

Az egyik ismerősöm például azt mesélte, hogy a kisfia influenszer akar lenni, és egyszer feltöltött a YouTubera egy videót, amin szépen megmutatta a házuk minden szegletét... Berci akkor 9 éves volt.

Eszméletlen sok előnye van annak, hogy ilyen okos világban élünk, és rengeteg téren megkönnyíti az életünket az internet, de szerintem kezdünk rossz irányba menni. Nekem egyelőre nincs gyerekem, így furcsa lenne arról papolnom, mit hogyan kellene csinálni, de egy dologban biztos vagyok. Ha egyszer lesz, szeretném megtalálni az egészséges egyensúlyt az okoskütyük és a valóban fontos dolgok között, hiszen nagyon hamar át lehet esni a ló túloldalára.

Egészséges kereteken belül nincs gond a tabletes, okoskütyüs játékokkal - pláne, hogy nagyon jó fejlesztő applikációk vannak - és megértem azt is, ha a szülőnek szüksége van napi fél óra nyugalomra,- de annyi szép dolog van a világban...

Konklúzióként elmondhatom, hogy boldog ember vagyok, amiért a 90-es években voltam gyerek, és örülnék, ha az én gyerekemnek is legalább annyira izgalmas és élménnyel teli gyerekkora lenne, mint nekem volt (tablet és okostelefon nélkül.)

Nyitókép: Shutterstock