A verbális bántalmazás sokszor fájóbb, mint egy jókora pofon

Életünk során sajnos sokszor válunk céltáblává. Gyerekkorunkban bántanak minket, mert kövérek vagyunk, vagy épp azért, mert vékonyak. Engem sokszor azért közösítettek ki a többiek, mert anyukámmal kézen fogva sétáltam az iskolába, de csesztettek azért is, mert a nyári szünetben kiszőkült a hajam, és hiába mondtam, hogy a Nap szívta ki, nem hitték el...

Milyen érdekes, hogy a fent leírt történetek óta eltelt 15 év, mégis tisztán emlékszem mindegyikre. Ha becsukom a szemem, hallom, amiket mondtak, érzem azt, amit akkor éreztem, és még azt is tudom, hogy amikor reggel bementem az osztályterembe, melyik gonosz lány asztalánál gyűltek össze a „dögkeselyűk". Sőt, még azt is tudom, hogy amikor anyukámmal csúfoltak, egy színes virág volt a faliújságon. Érdekes az emberi agy, hiszen bár felnőtt fejjel tudom, ez gyermeki gonoszság volt, akkor és ott ez engem brutálisan megtört. Azóta tudom, és sajnos a mai napig szembesülök azzal, hogy a gyerekek a legtündéribb, mégis leggonoszabb lények a Földön.

a középiskolai matek tanárom szavai annyira beleégtek az elmémbe, hogy azóta is az ott elvesztett önbizalmamat keresem. Nem voltam egy lángész, sosem érdekelt a matek, a humán tárgyakat viszont imádtam. Ezt ő is tudta, és nem akarta elfogadni. Kihívott a táblához felelni, hiába mondtam, hogy írja be az egyest, és hadd üljek a helyemre, nyaggatott és csak mondta:
„Olyan buta vagy, hogy semmi nem lesz belőled, az érettségin is meg fogsz bukni, jobb, ha már most elkezdesz tanulni a szóbelire"

Már rég kicsengettek, de még mindig nyaggatott, megalázott az osztálytársaim előtt, és örültem volna, ha megnyílik vagy alatta, vagy alattam a föld, és véget ér a felelés. Szerencsére jól jöttem ki ebből a lelki terrorból, mert ahelyett, hogy gyengített volna, felszívtam magam, és hármasra érettségiztem, ami nekem felér egy csillagos ötössel.

Később a munkahelyemen is kaptam az ívet, olyan dolgokat mondtak rám, amik egyáltalán nem voltak valósak.

Köpni-nyelni nem tudtam, na meg nem is mondhattam rá semmit, hiszen ez egy sakk-matt helyzet.

Azt is mondta egy csapatépítőn, hogy igyak Dom Perignont, mert vidéki lányként én még biztosan nem ittam ilyet, csak BB-t, ledegradálva ezzel... Hát, ez azóta is kimaradt az életemből, mert akkor vezettem, most pedig köszönöm, jól megvagyok enélkül is.

A fent leírtakkal csak azt szeretném érzékeltetni, milyen súlyos ereje van a szavaknak. Azt tanácsolom, hogy kétszer, de inkább ötször gondoljuk meg, hogy kinek mit mondunk, akár dühből, akár csalódottságból, vagy csak "poénból" mert ezeket a sebeket egy életen át hordozzuk magunkban, és nem mindenki tudja túl tenni magát a kimondott szavakon...