Van, hogy az irigység egy barátságban üti fel a fejét

Ha elmondja, hogy megbántva érzi magát, a barátnő nem is érti, miről van szó, miközben a szakadék egyre mélyül kettejük között. Többen is próbáltuk megfejteni a probléma gyökerét. A körülményeket kivesézve kiderült, hogy a két barátnő nagyjából ugyanabból a háttérből indult, és tinikorukban azonos életkörülmények között lettek közeli barátok.

Vannak olyan barátságok, amelyek azonos vagy hasonló élethelyzet mentén születnek, ám sosem mélyülnek el eléggé ahhoz, hogy kibírják a körülmények változását. A bulizó egyetemisták, a kisgyerekesek, a nagycsaládosok, az elváltak, a gyereküket egyedül nevelő nők gyakran azért kerülnek közel egymáshoz, mert hasonló problémáikon keresztül könnyű kapcsolódni a másikhoz.

Később aztán - főleg, ha közel laknak, és sok szép élmény, emlék köti őket össze - továbbra is forszírozzák a barátságot, de azt veszik észre, hogy a másik nem figyel rájuk. Bagatellnek tartja a problémáikat, vagy épp egyszerűen olyan undokul viselkedik, mint Zsófi barátnője, akivel a történet indult.

Ha azonban a felek nem veszik a fáradságot, hogy szembenézzenek a saját érzéseikkel, és tartanak attól, hogy azt kibeszéljék a barátjukkal, akkor sajnos megette a fene az egészet. Marad egy felszínes, sok félreértéssel és tüskével teli kapcsolat, amelyet legfeljebb a régi szép idők emlékei, esetleg az ennél jobb társaság hiánya tart össze.

A barátságaim során többször volt olyan, amikor valamelyikünk szembenézett a ténnyel: irigy a másikra. Fáj neki, ami a másiknak van, és neki nincs. Ez gyakoribb, mint hinnénk. Zsófi is bevallotta, hogy irigyli barátnője talpraesettségét, jó fizetését, szakmai sikereit, munkahelyi kalandjait. A barátnő pedig alighanem azért piszkálja Zsófit, mert ő is szeretne már harmonikus családban élni, férjjel, gyerekkel - de ez eddig minden igyekezete ellenére sem jött össze.

A kérdés ilyenkor az, hogy szembe tudsz-e nézni a saját irigységeddel - vagy épp félelmeddel, dühöddel, más negatív érzéseddel, ami a baráthoz kapcsolódik. Felismered-e és beismered-e magadban, ha ilyen érzéseid vannak, vagy magad elől is elrejted őket.

Mérhetetlenül szerencsés vagyok, mert a két-három legfontosabb barátságomban felismertük azokat a pontokat, amikor az önmagunkkal való szembenézés éppúgy elkerülhetetlenné vált, mint a másik előtt való őszinte megnyílás. Ilyenkor órákon át beszéltük át az érzéseinket, kimondva az olyan kényes és fájdalmas mondatokat is, mint például az "igen, irigy vagyok rád", és persze bármi egyebet is, ami jött.

A szembenézés és a megnyílás mindig katartikus élmény volt, és egyben csodálatos terápia: mert nemcsak a régi jóbaráthoz kerültünk közelebb általa, hanem önmagunkhoz is. És egy önmagával rendben lévő ember mindig erősebb, teljesebb kapcsolatokat tud építeni, mint az, aki fél kimondani, miben van épp.

Nyitókép: Shutterstock