Sőt, egyéb degenerációkkal sem rendelkezem. Ne tévesszük össze függést a ragaszkodással!
Igen, vannak, akik úgy tekintenek a partnerükre, mint egy lélegeztetőgépre - szükség van rá a létezéshez. Érzelmileg függenek tőle. Nem azt mondom, hogy az csúnya, rossz dolog, de nem is egészséges. Ugyanis, aki függ, az szorong, stresszel és fél.
Fél az egyedülléttől, mert nem tartja magát elég jónak, szerethetőnek, értékesnek. Ezért aztán görcsösen kapaszkodik abba, akitől a megerősítést várja. Ugyanakkor folyamatosan retteg is, hogy a partnere elhagyja. Pók módjára hálót szöveget, és igyekszik minél több szállal magához kötni a párját. Így próbálja elérni, hogy a partnere is függjön tőle.
Az, hogy a függő nem társként, hanem gyógyszerként tekint a partnerére. Csak bekapja a kis piruláját, és máris mámoros rózsaszínbe borul a világ. A függő csak akkor érzi magát boldognak és elégedettnek, ha ott van mellette a párja. Ugyanis csak akkor van helyén az önértékelése, és csak akkor érzi magát értékesnek, szépnek vagy sikeresnek.
Mivel kizárólag a partnere igényeire korlátozza magát, az érzelmi függése nem szól másról, csak a szenvedésről. Ugyanis amikor a kapcsolat leszálló ágba ér, vagy konfliktus adódik, a függő magát okolja mindenért és félni kezd, hogy elveszíti mindazt, amit a partnerétől kapott. Beindul a kocsonya-effektus: "el fog hagyni, elveszítem, nem szeret".
Az ilyen ember szeretetéhes, és emiatt a túlszeretés csapdájába esik. Ám ez kinyírja a kapcsolatot. A párkapcsolat nem lehet gyógyszeres kezelés, nem az önbizalomtréningről kellene szólnia. És még csak nem is arról, hogy valaki végre értelmet ad az életünknek. A szeretet nem egy befektetés, ahol azért adok, hogy kapjak.
Ezek az önző, kisajátító, mérgező szereteten alapszanak, amit a félelem és a szeretethiány hajt. Aki nem képes egyedül is boldogulni, az vámpír módjára kiszipolyozza a kapcsolatából az életet. És lássuk be, előbb-utóbb minden ember megfulladna a másik fél tonnás szeretete alatt.
Abban, hogy a felek ilyenkor egyedül is boldogok. Biztonságban érzik magukat. Nem dúl bennük szeretet- vagy önbizalomhiány, ezért nem egymástól várják a pozitív megerősítést. A kapcsolatuk nem citromfacsaró, ami az utolsó cseppig kisajtolja a másikból a szeretetet. És bár ugyanúgy érzik a párjuk hiányát, vagy az égető szerelmet, mégsem gyújtják fel vele a másikat.
El merik engedni a másik kezét. El mernek távolodni, hiszen a vonzás ettől még nem szűnik meg közöttük. Ezt a "húzd meg, ereszd meget" játszva táplálják a szenvedélyt. És bátran, újra meg újra kimutatják a másik iránti ragaszkodásukat. Azt mondják: "Hiányoztál." "Napközben sokat gondoltam rád." "Veled képzelem el a jövőmet." "Jó, a péntek a barátaidé, de a szombat délután legyen a miénk!"
De nemcsak szavakkal lehet éreztetni azt, hogy a partnerünk fontos és kötődünk hozzá.
Ragaszkodásunk ékes jele lehet egy hosszú, szoros ölelés. Egy csók, amit percekig nem engedünk befejezni. Vagy mikor reggel nem hagyjuk a társunkat elsőre kiugrani az ágyból, hanem visszatartjuk. Gesztusok millióival üzenhetjük meg neki: testünk-lelkünk kívánja őt.
Semmi rossz nincs az egészséges ragaszkodásban. Az ember társas lény. Hiszek abban, hogy akkor a legboldogabb, ha van mellette valaki. A hosszú távú testi és lelki boldogság kulcsa a párkapcsolat, ami a hab életünk tortáján. Éltető elemei az intimitás, az értő figyelem, az egészséges ragaszkodás. Meg persze a szerelem.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.