A Golgotavirág meséje...

Egyszer azonban egy mutáció következményeként egy új, mérgező Golgotavirágfaj alakult ki, amely szép számban terjedni kezdett az erdőben, hiszen ügyesen megszabadult az ellenségétől. Ám ez az előny nem tartott örökké, ugyanis hamarosan megszületett az első olyan Heliconius lepkefaj, amely immunis volt a virág mérgére, sőt, maga is mérget termelt, így a rá vadászó madarakkal szemben is védve volt. Így pedig ez az új, immunis Heliconius faj tovább pusztította a Golgotavirágot.

Ekkor új lián fajok jelentek meg, melyek úgy próbálták megtéveszteni a lepkéket, hogy teljesen szokatlan formájú leveleket növesztettek. A trükk pedig csodálatosan működött, ugyanis a lepkék nem ismerték fel a Golgotavirágot, ezért nem is lakmároztak belőle, és tojásokat sem raktak le rá. A Heliconius tehát kénytelen volt új virágot keresni magának - és mint tudjuk, aki keres, az talál, mégpedig egy olyan virág nektárját, melynek pollenkoncentrációja sokszorosára növelte a lepke élettartamát. Így pedig a lepkének volt már ideje arra, hogy tanulmányozza és kiismerje az alakváltoztató Golgotavirágokat.

Amikor azonban a növény "rájött", hogy ismét lebukott, új fajt hozott létre, amely áltojásokat növesztett a levelei fonákján, hogy a lepke azt higgye, a hely már foglalt.

Nincs különbség közted és a Golgotavirág között

Ha rossz kedvem van, vagy valamilyen nehézséggel találom szemben magam, akkor erre a történetre szoktam gondolni, mert hiszem, hogy mindannyiunkban ott szunnyad a Heliconius lepke vagy a Golgotavirág kitartása. Hiszem, hogy az evolúció boszorkánykonyhájában csepegtettek az emberbe is egy keveset abból a kitartásból és kreativitásból, ami ezt a két fajt - és még csomó másikat - életképessé és színessé tette.

Hiszem, hogy a nehézségek és a problémák nem céltalanul születnek, szeretném azt gondolni, hogy nemcsak az ősz hajszálaim számát növelik, hanem a tudásomat is. Hiszem, hogy az élet mindig csak akkora terhet rak a vállamra, amivel meg tudok birkózni, és reménykedem abban, hogy egyik irányba sem lő mellé.

Hiszek abban, hogy minden egyes pofon a fejlődés álruhás szolgája, ami elsőre céltalan és fájdalmas, de később megmutatja az igazi arcát, és kiderül, miért volt rá szükségem. Hiszek abban, hogy a csalódások is az előnyömet szolgálják, mert segítenek abban, hogy legközelebb hamarabb észrevegyem az intő jeleket. Tudom, hogy ami most nagyon fáj, az valamit üzenni akar nekem, és bízom abban, hogy minél hamarabb megértem a mondandóját.

Szeretném azt gondolni, hogy az élettapasztalat és a tudás ugyanúgy gyarapodik, mint a búza egy jól megmunkált termőföldön, amihez ha hozzáértő és türelmes kezek nyúlnak, akkor kiszolgálja a szükségleteidet és megteremti a létbiztonságod. És csak reménykedni merek abban, hogy eddig gondos munkát végeztem a saját termőföldemen, hiszen egyéb esetben hiába vetem el az újabb magokat, nem fognak kikelni.

Novella

Forrás: Volt egyszer egy erdő című film

Nyitókép: Shutterstock