A csajod vagyok, nem a pszichológusod!

Erre lenne most a legnagyobb szükségem. Az utóbbi hónapokban ugyanis rengeteget vívódtam. Elfáradtam a veled való együttlétben. Úgy érzem magam, mintha üvegbe lennék zárva, és közben rohadtul szeretnék ordítani.

Mindig igyekeztem a legempatikusabb, legtürelmesebb társad lenni, és mindenben maximálisan támogatni. Biztattalak, amikor úgy döntöttél, hogy otthagyod a munkahelyedet, annak ellenére, hogy éppen akkor neveztek ki vezetőnek, elég jó fizetéssel. Akkor is a pártodon álltam, amikor kitaláltad, hogy eladod az örökségedet, pedig borítékolható volt, hogy családi viszályt hoz az életünkbe.

De kitartottam, mert tudtam, hogy odafigyelésre, törődésre, szeretetre van szükséged ahhoz, hogy meggyógyuljon a szíved. Az apukád két hónappal azelőtt halt meg, hogy összejöttünk volna. Akkoriban nagyon rossz állapotban voltál, ezért ragaszkodtál hozzá, hogy hozzád költözzek. Nehéz döntés volt, mégis gondolkodás nélkül beleegyeztem. Talán azért, mert sajnáltalak, és feltett szándékom volt, hogy kihúzzalak a gödör aljáról. Az erőmmel, a humorommal, a szenvedélyemmel álltam melléd.

Minél többet adtam neked, annál kevésbé értékelted. Mintha csak érted léteztem volna, teljesen kiszipolyoztál, elvetted az összes energiámat. Akkor még nem tudtam, hogy a lehetetlennel próbálkozom, hiszen veled nem lehetett kialakítani egy egymás tiszteletére alapuló párkapcsolatot. Te olyan férfi vagy, aki kihasználja a másikat a maga céljaira, aztán messzire hajítja, mint egy almacsutkát. Aki nagyon is jól tudja, hogy mit kell mondani vagy tenni adott szituációban, hogy a nő megsajnálja, sőt, megszánja. Ebben tényleg profi voltál.

Az elmúlt hetekben ugyanúgy próbáltál manipulálni, ahogyan az együttélésünk évei alatt, de időközben levettem a szemellenzőt. Utólag belegondolva nem értem, hogyan bírtam ki ennyi időt veled. Mert nem csak komoly problémákkal küzdöttél: te magad voltál a megtestesült problémagyár. A végén már úgy éreztem, mintha a "házi pszichológusod" lennék, egy nonstop hívható készenléti szolgálat. Ezzel hatalmas terhet tettél a vállamra, én pedig majdnem összeroppantam alatta. De szerencsére időben feleszméltem.

Én nem akarok semmi mást, csupán azt, amit mindenki szeretne: boldog lenni. De melletted nem érzem magam szabadnak, folyton visszahúzol, nincs elég levegőm. Lépnem kell. Elfogyott a motivációm, ezért nem leszek többé se a csajod, se a terapeutád!

Nyitókép: Shutterstock