- Szerinted most mit csináljak? Túlnőtt rajtam? - kérdezte a barátnőm sírva a telefonba. Nagyon elgondolkodtatott, mivel én sem nagyon értettem, hogy mi történt hirtelen. Vagy nem is olyan hirtelen?
Sok olyan kapcsolat van, ahol a szenvedélyes érzelmek és a csalódások váltják egymást. Nekem is volt már ilyen. Megtagadod önmagad, próbálsz alkalmazkodni, ami természetesen megy is egy ideig. Ám utána felszínre törnek azok a dolgok, amivel a lényünk azonosulni tud. Ha valakiért változtatnod kell, lemondani arról, amit szeretsz, az nem túl jó dolog.
Te is érzed a kételyeket, háborogsz belül, de mindig találsz kibúvót. Az elején totál szerelmes voltál, és sok mindent feláldoztál, amit akkor nem tekintettél fontosnak. Majd később rájössz, hogy "Hűha, valójában ez voltam én! Ilyen vagyok. Ezt jól elcsesztem!" Villámcsapásként érnek az első felismerések, majd szép lassan jön a többi, és akkor már az utolsókat rúgja a kapcsolatotok.
lyasmiért küzdesz, ami nem lehet a tiéd. Persze ideig-óráig egymásra hangolódtok, hatalmasakat szeretkeztek, meghitten összebújtok, nagy az eszeveszett szerelem... Utána meg az is baj, ha levegőt vesz a másik.
Le lehet így élni egy egész életet, megalkuvással. De vajon van értelme? Feláldozni önmagunkat, az akaratunkat, a vágyainkat a megszokásnak, amikor tudod, hogy mégsem vagy így teljes? Egy helyben toporogsz te is, és ő is. Elbeszéltek egymás mellett minden áldott nap. Meddig tartható fenn az adott helyzet? Ki az, aki hamarabb fog kilépni a kapcsolatból, ha kenyértörésre kerül a sor? Elítélendő, ha valaki a családját hátrahagyva próbál boldogságra találni, mert rájött, hogy mégsem ezt akarja? Ezek itt a gyakran feltett kérdések, amiknek a megválaszolásához néha túl sok idő kell.
A gyermekkori tapasztalataim alapján merem állítani, hogy egy ilyen kapcsolatot a lehető legjobb dolog megszüntetni. Főleg, ha mindkét fél boldogtalan és elégedetlen. Ahol a közös cél lekorlátozódik abban, hogy a gyerek boldog legyen és család legyetek.
Én már kicsiként éreztem, hogy anya boldogtalan, ezért állandó frusztráltság volt bennem. Így most felnőttként az ellenkezőjére törekszem. Mindenkinek joga van a boldogsághoz, akkor is, ha már családot alapított.
Mindent meg kell próbálni egy kapcsolat helyrehozására, ám ha nem megy, akkor bizony jobb, ha a feleknek elválnak az útjaik. Szerintem egy gyerek sokkal kiegyensúlyozottabb lesz, ha a szülei jobban érzik magukat és felszabadultabbak. Mert ettől még őt külön-külön is szerethetik.
Sokkal rosszabb, ha megjelenik egy harmadik személy a kapcsolatban, és miatta lépnek ki - a már addig is boldogtalan - házasságból. Mert egy megcsalás még jobban elmérgesítheti a helyzetet, nagyobb és mélyebb károkat okozva. Akkor már sokkal szimpatikusabb, ha az anyuka vagy apuka, akiben már hónapok vagy évek alatt halmozódott a negatív érzelmek sokasága, időben hoz döntést. Mielőtt belépne a harmadik... Persze ilyenkor sem mindegy, hogyan csinálja. A legfontosabb, hogy a lehető legkevésbé sérüljön a gyermek. De ha ezt sikerül megvalósítani, idővel mindenkinek jobb és könnyebb lesz.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.