Mérgező szülők mellett nőttem fel, belém kódolták a rettegést!

Nem voltam kiemelkedően jó tanuló, szerinte csak azért, mert lusta voltam. Mindig azt hajtogatta, hogy félvállról veszem az egészet, pedig más dolgom sincs, csak tanulni. Pedig szerintem természetes, hogy egy gyereknek minden előbbre való a tanulásnál. Suli után pihenésként én is inkább lementem volna az osztálytársaimmal focizni.

Apám ügyeskezű ember volt, így jutott eszébe, hogy redőnyszerelő vállalkozásba kezd, amit a főállása után is tud csinálni. Majdnem minden nap este ért haza, sokszor csak akkor, amikor már a vacsorán is túlvoltunk. Ekkor kezdődött a számonkérés: esti mese helyett be kellett számolnom a napi dolgokról. Mi volt a suliban, megcsináltam-e mindent másnapra. Felmondatta velem a leckéket is, amit feladtak. Ha nem tudtam elég jól, vagy megakadtam, akkor odaparancsolt az íróasztal mellé, és addig ébren kellett maradnom, míg hibátlanul meg nem tanultam.

Annyira rettegtem az estéktől, hogy kitaláltam: mire hazaér, úgy csinálok, mint aki alszik, hátha akkor nem kell vele találkozni. Ez a trükk néha bevált, és békén hagyott. De ha aznap rosszabb jegyet kaptam a hármasnál, akkor kirángatott az ágyból, és kezdődött a tortúra. Én pedig egyre jobban féltem, gyomorgörcseim voltak, ha eszembe jutott, hogy este megint mi következik.

Mindig azt mondták, hogy ezért is én vagyok a hibás. Biztosan érzem, hogy ki kell menni, de arra is lusta vagyok, hogy kimásszak az ágyból. Főleg anyám nevelte belém a félelmet. Mivel vele voltam több időt, így tőle hallottam többet a bántó, becsmérlő szavakat.

Apám kemény, határozott, maximalista ember volt, amit a fejébe vett, azt meg is csinálta. Sosem voltam neki elég jó, mert rám nem tudott büszke lenni. Ha néha vendégek jöttek és kérdezték, hogy megy a tanulás, mindig hazudnom kellett, hogy nagyon jól, majdnem mindenből ötösre állok. Ilyenkor persze szinte ragyogtak az elismerő szavakat hallva.

Az éjszakai bevizelésem csak kamaszkorban múlt el. Kigyógyultam belőle, de nem azért, mert a szüleim jobbak lettek, hanem mert a középiskolai tanulmányaim miatt másik városba költöztem, a nagymamához. Végre sikerült megszabadulnom a mérgező légkörből. Hétvégenként is csak ritkán mentem haza, a sok tanulnivalóra hivatkoztam.

Ha felnőtt emberként visszagondolok a gyerekkoromra, már nincs bennem harag. Megbocsátottam, amiket tettek. Azt hiszem, nem rosszakaratból vagy gonoszságból viselkedtek így, csak nem tudták, mi a helyes. De minden hibát tudatosan kerülök, amiket elkövettek a nevelésem során. Jobb szülő akarok lenni, mint ők...

Dani történetét Molnár Csanád jegyezte le.

Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?

Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)
Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock