Vagy akár még egy kis "kamatot" is rádobjunk, ha úgy tartja kedvünk. Én ilyenkor mindig csak egy kérdést teszek fel: miért? Mitől lesz jobb nekem, ha bosszút állok az illetőn? Az én dühömet nem űzné el, ha kitolnék vele. Szájon meg nem vághatom...
Így aztán nem gyötröm magam feleslegesen ezekkel. Mindig azt mondom, hogy előbb vagy utóbb, de egyszer mindenkit utolér a büntetés, ha valami gonosz vagy helytelen dolgot tett. Van, hogy akár évekbe telik, mire az illető megkapja, amit érdemel. De elmenekülni úgysem tud előle...
Csak egy-két példa, hogy bemutassam, mire is gondolok pontosan. Mindig nehéz friss húsként belecsöppenni egy új közösségbe, ha mondjuk, melóhelyet váltasz. Az előző munkahelyem tökéletes példa erre. A jéghideg fogadtatáson viszonylag hamar túllép az ember, elvégre dolgozni járunk oda. Viszont az áskálódás már nem éppen az elfogadható kategóriába tartozik. Volt egy csaj, aki direkt rossz infókkal látott el, hogy utána kiröhögje a szerencsétlenkedésemet.
Valótlan butaságokat állított rólam a főnöknek, hátha ki tud rúgatni. Dühítő? Nagyon is! Tudtam tenni ellene? Nem igazán. Ez tipikusan esélytelen helyzet: te vagy az új, neked kell bizonyítani. A főnök legtöbbször a régi dolgozó szavára ad, hiszen őt már ismeri.
Ennek ellenére hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy viszonozzak valamennyit abból a "kedvességből", amit tőle kaptam. Aztán fél év után felmondtam, mert rövid az élet ahhoz, hogy ilyen lehetetlen helyzetben sínylődjünk. Talán már két év is eltelt, mikor hallottam a hírt, hogy az említett csajt kirúgták. Nem mondom, hogy nem ejtettem el egy kurta kis mosolyt...
Aztán volt egy srác. (Valahogy mindig van egy srác...) Ismerkedtünk, beszélgettünk, randiztunk. Minden klappolt - gondoltam én. Az ígéretek csak úgy repkedtek, én pedig úgy éreztem, fülig szerelmes vagyok. Majd egyszer csak eltelt egy nap, hogy nem hallottam felőle. Furcsa volt, mert előtte ilyen nem történt. Majd eltelt 2 nap, 3 nap.
Nem válaszolt az üzeneteimre, végül pedig tiltólistára kerültem az összes létező internetes felületen, ahol előtte beszéltünk. Pislogtam, mint hal a szatyorban, mert minden átmenet nélkül iktatott ki az életéből.
Mérges voltam? Nem is kicsit. Jó pár hónap telt el, mire egyszer csak felbukkant. Így a semmiből, hogy "Hello, szia, mi van veled?" Nem írom le, mi volt az első gondolatom... De mielőtt bármi butaságot csináltam volna, egyszerűen csak letiltottam. Jóval később összefutottam az egyik haverjával, aki elmesélte, hogy a srác befűzött egy csajt, és elvette feleségül. Még gyerekük is született, de a nő elhagyta őt egy másik férfi miatt. Nekem pedig ismét felvillant egy apró mosoly az arcomon...
Lehet, sokan naivnak néznek, mert nem veszek elégtételt a sérelmekért, de valahogy jobb érzés, hogy nem kell bepiszkolnom a kezemet. Az élet úgyis visszavág helyettem. És attól, hogy nem állok bosszút, felejteni sosem felejtek!
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.