- Annyira szeretem, hogy mindent tudni akarok róla - mondja a barátnőm, és sorolja: kik a szülei, hol nőtt fel, milyen iskolákba járt, kik a barátai, miket olvas, mi a kedvenc filmje - és eddig egyet is értek a kíváncsiságával. Hány nője volt, miért szakított velük - folytatja.
Én meghökkenek, de pár másodperc után azt gondolom: még ez is beleférhet, hiszen a múlt eseményeiből tudunk tanulni és építkezni. A mikor jön haza, kivel találkozott és hol járt kérdéseket viszont kizárt, hogy megkérdezném.
Gyerekkoromban, amikor anyukám megkérdezte apukámat, hogy mikor jön haza, az válaszolt neki valamit, majd biztosan nem akkor jött. Vagy sokkal előbb, vagy később. Azt mondta, nem direkt volt, egyszerűen így alakult. Persze ez még igaz is lehetett, hiszen órája soha életében nem volt. Vagyis volt, de otthon, a fiókban - szóval, tényleg nem tudta, hány óra van.
Ebből az egészből én azt tanultam meg (nyilván tudat alatt), hogy ha ilyet kérdezek a férjemtől, biztosan nem jön haza. Nem is kérdeztem soha. Jött, amikor tudott. Felnőtt ember, nem nyomasztottam még azzal is, hogy gyere már haza.
Aztán amikor váltunk, a fejemhez vágta: a tíz év alatt egyszer sem kérdeztem meg tőle, hogy mikor jön haza, mert már akkor sem érdekelt engem, hogy ő mit csinál. Szar védekezés volt, hogy apám és anyám miatt nem kérdeztem soha. Pedig ez az igazság. Én úgy gondoltam, hogy ilyet felesleges kérdezni. Én nem akarok senkit kontrollálni.
Szóval, a barátnőm kérdéssorozata után elbizonytalanodtam. Én messzire futnék azonnal attól a férfitól, aki tőlem ezeket kérdezi, más szerint meg ezek a kérdések az érdeklődés jelei. Micsoda csapda!
- Annyira szeretem, hogy tudni akarom, mit gondol a vírushelyzetről, a gazdaságról, a politikáról - folytatja a barátnőm, és ezzel egyetértek. - Igen, kíváncsi vagyok a véleményére.
- Az is kiderül, ha szöges ellentéte az én véleményemnek, és akkor ott az alkalom a meggyőzésre, érvelésre, vitára - teszem hozzá én.
- Hülye vagy? - támad nekem a barátnőm. - Nem szabad vitatkozni senkivel rögtön az elején. Elriasztod. Mert mi van, ha annyira mást képviseltek, hogy abból nem a konstruktív vita sül ki, hanem az elmenekülés? Hát nem sokkal jobb meghallgatni, aztán otthon a randi után mérlegelni magadban, hogy ez még belefér, vagy sem? Azt mindenki tudja, hogy a párja kedvéért megváltozni senki sem fog. De ha minden más passzol, képes lennél kidobni a férfit csak azért, mert nem elég tájékozott, nem elég olvasott, vagy más a véleménye? Hol az elfogadás, a türelem, megértés? - kérdezi tőlem.
Nem vitatkozom, én ezeket a vele való beszélgetésben gyakorlom. De magamban azt gondolom: ha az elvek nem hasonlók, akkor nem tudtok mit kezdeni egymással.
- Annyira szeretem, hogy ellenőrizni fogom, igazat mond-e - folytatja a barátnőm. - Az tuti, hogy a telefonjába belenézek. Nem minden nap, csak néha-néha. Jobb félni, mint megijedni. Mint abban a filmben, tudod, mindenkinek vannak mocskos kis titkai, és én ezeket tudni akarom. Nem kell nekem elmondani, megértem, mégiscsak titok, ezért tudom meg majd így.
- De hát mi lesz, ha ő is ezt csinálja a te telefonoddal, titkaiddal? - kérdezem tőle.
- Semmi. Tegye csak! Igyekezni fogok elkerülni kínos dolgokat, titkokat, de hát nem fogok szólni neki, hogy hohó, álljunk csak meg egy szóra, mi is ez az üzenet. Ezt úgy kell csinálni, és nyilván ő is úgy fogja, hogy a másik ne tudja meg. Csak gyűjteni kell az információkat, semmit sem kell kezdeni velük, csak akkor, ha úgy hozza az élet.
Félredug egy buliban, na és akkor mi van?! Bárkivel megtörténhet, remélem, gumi volt rajta - ezt nem kell tudni senkinek. De nem lehetek felkészületlen. Előre kell gondolkodni, egy kicsit a másik előtt járni. Soha nem tudni, mikor lehet ezt az információt úgy felhasználni, hogy majd én jöjjek ki jól belőle - mondja, és várja tőlem az elismerő szavakat.
Csendben vagyok egy darabig, tovább, mint kellene. Nem érti, hogy ezen most nekem mi nem tetszik.
- Hát ez csak önvédelem - háborog.
- Hát, ez az! - mondom. - Én nem akarok olyan kapcsolatot, ahol már előre arra kell készülnöm, hogy mi lesz, ha a másik olyasmit szeretne tenni, gondolni, olvasni, ami nekem nem jó. És hogy akkor legyen valamim, amivel sarokba tudom szorítani. Ez nem felnőttség, ez szemétség. Ha annyira szeretem, a bizalmat, a kettőnk közötti ősbizalmat nem árulom el - szögezem le mint lényeges szempontot.
- Igen, igen, így helyes - mondja a barátnőm. - Tartsd csak meg magadnak az infókat!
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.