Hiteltörlesztő és gyereknevelés ez maradt nekem...

Pedig az egész egy kényszerpálya. Ha befejezted az iskoláidat, itt az idő a pártalálásra, de úgy, hogy abból házasság, család és gyerekek legyenek. Ezeket természetesen lehetőleg harminc alatt össze kell hozni, mert különben öreg leszel anyukának, és sokan úgy érzik, hogy ezt közölniük is kell veled. Szóval, olyan nagy karrierlehetőséged nincs is, egyszerűen az iskolák és a családalapítás közé nem fér be.

Tényleg nyomasztó. És ekkor még csak a lakhatásunkat oldottad meg. Mert hát, amennyit egy albérletért kell fizetni, annyi a törlesztés is havonta. Akkor miért adnánk egy idegennek a pénz, amikor fizethetjük a banknak is, és húsz év múlva legalább a miénk lesz az ingatlan? Vagy nem. Mert addig úgysem tudunk együtt élni a másikkal. Persze, ezt eleinte senki nem hiszi el. Olyan szépnek és igaznak tűnik a "jóban-rosszban", csak az élet legnagyobb feladata megvalósítani. És keveseknek sikerül.

A gyerekezés évei alatt apa pénzt keres, anya otthon van. Nagyon hiányzik az a kieső fizetés. Ekkor érzi a nő először, hogy még jó, hogy apának jó állása van és dolgozik, ő meg támogatja mint jó feleség. Apa ki is marad az otthoni nehéz feladatokból. A hétköznapok unalmas és lélekölő egyformasága - és persze kis örömei is - az anyára maradnak. Apáé az izgalmas hétvége, a drága és különleges nyaralás (nem kell szó szerint érteni), anyáé a reggeli öltöztetés, szendvicskészítés, leckekikérdezés.

Egyre jobban keres, az anyagi biztonság megáll. Nem kell izgulni a hitel miatt, és talán egy családi autó is belefér, mondjuk, egy kis kölcsön azért kell hozzá, de már meg tudják oldani. Hiszen az anya fizetése pont elég a két törlesztésre, le is veszi a bank könyörtelenül a számláról, de nem baj, hiszen haladnak.

Aztán erre a helyzetre emlékszünk majd úgy, hogy jaj, de jó volt. Mert nem, nem az lesz, hogy rendezzük a hiteleket, hanem az, hogy rájövünk: egyikünk sem ilyen életet akart. Jobb lesz külön, mondja apa, összepakol, és lelép. "Persze, fizetek mindent, közös szülői felügyelet lesz, kéthetente a hétvégék az enyémek, és minden szünet fele" - ígéri. Jól hangzik, de nem túl konkrét. Mi lesz a hitellel? A lakással, a kocsival?

Nem, nem azért maradnak nála a gyerekek, mert így szokás, vagy mert elfogult a rendszer az anyukák irányába. Hanem azért, mert az elejétől fogva ők gondozták őket, szorosabb a kötődésük vele. Apa ezen legtöbbször kiakad. Hogy igazából ő is együtt lenne/lett volna velük, de hát el kellett tartani őket. "Dolgozni kellett" - szól a mentség, és még igaz is. Mert az elejétől nem jó az egész. Máshogy is lehetett volna csinálni, ha kihagyják a szokott mintát.

És akkor anyuka a gyerekekkel kezd új életet, apuka meg egy új nővel, és meg is magyaráztam a cikk elejét. Anyuka - nyilván - egy megmentőre vár, aki vállalja a gyerekeit is. Apuka egy másik nőre vár, aki rá fókuszál végre, nem a gyerekekre, és nem cseszteti a hitelekkel meg a problémákkal.
Aztán minden kezdődik elölről.

Törőcsik Edit novellája.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock