Engedd dönteni, hibázni a gyermeked!

Meddig szabad elmennünk abban, hogy vigyázzunk a gyermekünkre? Ki teszi helyesen: az, aki mindenhova elviszi, suliba, sportra, szakkörre, vagy az, aki reggel útjára bocsátja, és majd csak délután találkozik vele, és veszi a gondjaiba újra?

Tévedés azt hinni, hogy nekünk, szülőknek, egész nap jelen kell lennünk az életükben, és lesnünk kell minden kívánságukat! Nem fog az a gyerek soha semmit megoldani, ha egyfolytában mindent megcsinálunk helyette.

Sokan még arra is képesek, hogy felolvassák a gyereknek a kötelező olvasmányt, mert szegény nem szeret olvasni - meg hát olyan jó együtt lenni az az idő alatt is. Szerintem azok a szülők, akik ezt is megcsinálják, túlzottan kímélik a gyereket.

Mi a franctól fog az a gyerek megállni majd a saját lábán, ha egyfolytában ott állunk mellette, hogy figyeljük minden lépését? Ha mindig elkapjuk, még mielőtt elesne, vagy ha földre került, akkor ugrunk érte, hogy felsegítsük, akkor soha nem fog megtanulni vigyázni magára, se önerőből felállni. Vannak olyan dolgok az életben, amit mindenkinek saját magának kell elsajátítania.

Tudomásul kell vennie, hogy az élet nem habostorta, és nem lehetünk mindig mellette, mögötte, hogy segítsük, előre toljuk. Tanuljon meg egyedül előre lépni, tanulja meg, hogy az ő bajait, gondjait neki kell majd megoldania - vagy ha már elég talpraesett, akkor elkerülnie! Hagyjuk, hogy tanuljon meg választani, hogy a jót és rosszat meg tudja különböztetni, hogy felnőttként ne kelljen egyfolytában segítséget kérnie, ha bajba kerül, vagy döntés előtt áll!

Forrás: Shutterstock

Bele kell vésődnie a tudatába, hogy eljön az az idő, amikor az ő életéért egyedül ő lesz a felelős. Sőt, majd másokról is gondoskodnia kell, akik ezt egy bizonyos ideig jogosan el is várják majd. Az, akit gyerekként burokban tartottak, és mindent megoldottak helyette, nagy eséllyel felnőtt korában fogja megtapasztalni, hogy baszki, ez az élet kurva szar, kurva kemény és egyáltalán nem olyan, mint gyerekként volt!

Ezért nagy esély lesz arra, hogy vagy nem állja meg a helyét, vagy ha igen, akkor is csak úgy, hogy folyton segítséget igényel majd. Ha már nem a szüleitől, akkor a párjától, barátaitól. Elveszett lesz a világ viszontagságai között.

Hagyjuk hát, hogy egyedül csinálja azt, ami az ő dolga! Tanulja meg, hogy azt neki kell megcsinálni! Hagyni kell egyedül biciklizni. Ha elesik, majd fel is áll, ha hagyjuk, hogy megtegye. Hagyni kell, hogy feszegesse a határait és hogy ráérezzen arra, hogy azt meddig teheti meg anélkül, hogy bajba kerüljön.

Ha mindig ott vagyunk mellette, és mi szólunk, hogy mikor és mit tegyen, akkor soha nem lesz képes egyedül eldönteni, hogy mi a jó és mi rossz, hogy melyik irányba menjen tovább. Ne tartsuk burokban, ne vigyázzunk rá túlzottan! Ehelyett tanítsuk meg arra, hogy vigyázzon ő saját magára, hiszen az ő életéért egy idő után egyedül ő lesz a felelős, és nem mi. Nekünk, szülőknek, csak annyi a szerepünk, feladatunk, hogy felkészítsük őket a valódi életre.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek